2p

A befektetők arra számítanak, hogy egy kormányváltás esetén helyreállhat Magyarország kapcsolata az Európai Unióval, a vállalkozások pedig egy kiegyenlítettebb piaci versenyben vehetnek részt.

A forint erősödése annak is köszönhető, hogy a közvélemény-kutatásokat vezető Magyar Péter újjáépítené a kapcsolatot a befektetőkkel és az Európai Unióval – írja a Bloomberg.

A lap szerint a befektetők arra számítanak, hogy kormányváltás esetén 18 milliárd euró (7000 milliárd forint) uniós forrás szabadulhat fel Magyarország számára, ami beindíthatja a gazdasági növekedést.

A forint értékének harmadát veszítette el Orbán Viktor 15 éves kormányzása idején. Ezt az időszakot a demokrácia visszaesése, korrupcióval kapcsolatos vádak és az Európai Unió vezetésével folytatott harc jellemezte a Bloomberg szerint. A magyar fizetőeszköz azonban 6 százalékot javított az euróval és 20 százalékot a dollárral szemben idén, többet, mint a régiós versenytársai. A piac tehát elkezdte beárazni a kormányváltás lehetőségét.

A lap Magyar Péter szavait idézi, amikor arról beszélt: Donald Tusk nyomdokaiba lépne, aki kormányra kerülése után felszabadította a Lengyelországnak járó uniós forrásokat.

A Bloomberg Intelligence elemzője, Szergej Volobojev elmondta: Tisza-győzelem esetén helyreállhat Magyarország kapcsolata az Európai Unióval, élesedhet a piaci verseny, a vállalkozások pedig egy kiegyenlítettebb pályán működhetnek. A Barclays elemzői is arra számítanak, hogy egy áprilisi kormányváltás esetén a piac pozitívan reagálhat.

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Előfizetőink máshol nem olvasott, higgadt hangvételű, tárgyilagos és
magas szakmai színvonalú tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Korlátlan hozzáférést adunk az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz is, a Klub csomag pedig a hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmazza.
Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!