A következő évekre, amíg Magyar Péterék kormányoznak felhagy a bírói tevékenységével Magyar Péter húga – erről beszélt a Tisza párt miniszterelnök-jelöltje, pártvezető egy péntek délután publikált videójában.
A politikus kifejtette:
„Most a régóta bíróként dolgozó húgom is hoz egy újabb áldozatot, és a férje és az én kormányzati megbízatásom idejére felfüggeszti az aktív bírói tevékenységét, hogy a hatalmi ágak összefonódásának még a látszatát is elkerüljük.”
Néhányan aggódnak
Magyar Péter ugyanis csütörtökön jelentette be az eddig még nem ismert két tárca leendő vezetőjét. Közülük az egyik az a Melléthei-Barna Márton, aki a kezdetektől Magyar Péter politikai tevékenységének jogi és anyagi támogatója és mára már közismert, hogy tavaly ősztől Magyar Péter húgának férje is egyben. Emiatt a kormányfői szék várományosa közölte:
„Vannak, akik aggódnak amiatt, hogy egy kormánytag és a miniszterelnök között családi kapcsolat van. Ez érthető, és a helyzet nekem is komoly dilemmát okozott.”
A kétségek eloszlatására úgy reagált, hogy eddig is fontos volt, hogy Melléthei-Barna Márton munkáját a lehető legnagyobb nyilvánosság mellett végezze, és minden döntése átlátható legyen. Ezzel tudja megerősíteni a minisztériuma iránti bizalmat, és bizonyítani az alkalmasságát. A bejelentésről készült videó teljes egészében is látható lentebb.

