A Szuverenitásvédelmi Hivatal elnöke, Lánczi Tamás politológus is közzétette a vagyonnyilatkozatát, vette észre a Telex.(Délelőtt pedig lapunk szúrta ki az Integritás Hatóság elnökének vagyonnyilatkozatát.)
A lap szerint öt budai lakást birtokol (háromnak egyedül, kettőnek felerészben a tulajdonosa), négy az I., egy a XII. kerületben található (a legnagyobb 106 négyzetméter), és mindet 2005 és 2021 között vásárolta. Emellett feltüntet egy 47 négyzetméteres vadászházat Nagymaroson, ami egy 2140 négyzetméteresen réten fekszik.
Fotó: Facebook
Lánczi Tamásnak nagyjából 410 millió forintnyi megtakarítása van (tartozása nincs), a legnagyobb tétel ezek közül 157,8 millió forint állampapírban.
A Szuverenitásvédelmi Hivatal vezetőjeként jelenleg 5 483 520 forintot keres.
Az elmúlt években az MTVA mellett (ahol az Online Igazgatóságot vezette) javadalmazást kapott a Kommentár Alapítványtól (ugyancsak havi egymillió forint feletti értékben) és a Magyar Sörgyártók Szövetségétől (500 és 1 millió forint között) is, kisebb összegeket pedig a Budapesti Corvinus Egyetemtől és a Pázmány Péter Katolikus Egyetemtől is.