2p

Megalakult Óbuda-Békásmegyer új képviselőtestülete a letartóztatásban lévő polgármester és alpolgármester nélkül. Kiss László levélben üzent.

A korrupciós bűncselekmények gyanúja miatt letartóztatásban lévő polgármester, a júniusban újraválasztott Kiss László, illetve a hasonló okokból ugyancsak a legsúlyosabb kényszerintézkedés hatálya alatt lévő volt alpolgármester, Czeglédy Gergő távollétében megalakult hétfőn Óbuda-Békásmegyer új képviselő-testülete.

A helyhatósági törvény rendelkezése szerint az alakulóülést a polgármesternek kell vezetnie, ezért a testület korábban a Pest Vármegyei Kormányhivataltól kért útmutatást, a hatóság pedig úgy rendelkezett, hogy az ülést a korelnök vezényelje le.

Az ülést Kiss László a büntetés-végrehajtási intézetből hívta össze. A korelnök, Ujfalvi István ismertette a napirendi pontokat, majd közölte, hogy Kiss László a testületi üléssel egyidőben a börtönben letette az esküjét, amelyet előtte egy ügyvéd jelenlétében is megtett.

Ujfalvi István (Momentum-DK-MSZP-Párbeszéd-LMP) ismertette azt a levelet, amelyet a polgármester küldött az eseményre. Az írásban Kiss László "politikai bebörtönzöttként" aposztrofálta magát, és követelte

"valamennyi politikai fogoly szabadon bocsátását, a politikai perek előkészítésének befejezését".

Kijelentette, hogy nem követett el törvénytelenséget. Mint írta: "Jelen eljárás illeszkedik a jelenlegi főpolgármester ellen konstruált, úgynevezett Városháza-ügyhöz, a célja a főpolgármester, velem együtt két budai és három pesti kerületi polgármester gyengítése, zsarolhatóvá tétele és esetleges bűntetőjogi felelősségre vonása hamis vallomások és a közvélemény manipulációja által."

Puskás Péter, a Fidesz helyi frakciójának vezetője kritizálta Kiss László levelét, a polgármester nyilatkozatát politikai performansznak minősítette. Közölte, hogy pártja nem támogatja a tanácsnokok kinevezését, mivel véleménye szerint azok korábban sem végeztek érdemi munkát.

Az alakulóülésen megválasztották a négy alpolgármestert, Béres Andrást, Őri Lászlót, Zábó Attilát és Burján Ferencet, a voksolásban a Fidesz képviselői nem vettek részt.

(MTI)

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Előfizetőink máshol nem olvasott, higgadt hangvételű, tárgyilagos és
magas szakmai színvonalú tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Korlátlan hozzáférést adunk az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz is, a Klub csomag pedig a hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmazza.
Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!