3p

Három évig volt tárcavezető, független jelöltként is bejutott a parlamentbe. 83 éves volt.

Nyolcvanhárom éves korában, családja körében elhunyt Kupa Mihály, közgazdász, politikus, volt pénzügyminiszter - tudatta a család az MTI-vel.

Kupa Mihály Budapesten született 1941. április 3-án. 1958-ban összeesküvés vádjával 10 hónapi börtönre ítélték. 1959 és 1969 között a Chinoin Gyógyszergyárban dolgozott, 1965-től a Mikrobiológiai Laboratórium kísérleti üzemének vezetője volt. Közben levelező tagozaton leérettségizett, esti tagozaton pedig elvégezte a közgazdaságtudományi egyetem elméleti közgazdaságtudományi szakát. 1975-ben doktorált.

1969 és 1975 között a Központi Statisztikai Hivatal (KSH) munkatársa volt, infrastruktúrával és pénzügyi statisztikával foglalkozott. 1975-től a Pénzügykutatási Intézetben dolgozott, 1984-től a Pénzügyminisztérium munkatársaként pénzügypolitikával, adópolitikával, majd az államháztartás reformjával foglalkozott. 1990-ben a világ egyik legnagyobb pénzügyi tanácsadó cégének, a DRT Hungary budapesti irodájának vezetője lett, s Rabár Ferenc akkori pénzügyminiszter tanácsadójaként tevékenykedett.

Kupa Mihály vált szót Antall József miniszterelnökkel a parlamentben
Kupa Mihály vált szót Antall József miniszterelnökkel a parlamentben
Fotó: MTI

Rabár Ferenc utódjaként 1990. december 20. és 1993. február 11. között pénzügyminiszter volt. Funkciójából adódóan ő volt a kormány gazdasági kabinetjének elnöke, az Európai Újjáépítési és Fejlesztési Bank (EBRD) kormányzótanácsának alelnöke, valamint az Nemzetközi Valutalap (IMF) és a Világbank Közgyűlésének elnöke. 1991-ben időközi országgyűlési választáson a Magyar Demokrata Fórum (MDF) támogatásával indult Borsod-Abaúj-Zemplén megye 11. számú egyéni választókerületében, megválasztása után az MDF parlamenti frakciójához csatlakozott. 1993-ban kilépett az MDF-frakcióból, a ciklus végéig független képviselőként dolgozott. 1994-ben független országgyűlésiképviselő-jelölt volt, de mandátumot nem szerzett.

Az 1998-as országgyűlési választáson sikeresen indult Szerencsen független képviselő-jelöltként, 2002-ig volt parlamenti képviselő. 2001-től 2007-ig az általa alapított Centrum Párt elnöke volt. 1993-tól a budapesti Közgazdaságtudományi Egyetem docense volt. 1980-ban jelent meg A jövedelemelosztás, költségvetés, gazdasági folyamatok című könyve, 1987-ben pedig A személyi jövedelemadó Magyarországon című munka szerkesztője volt. 1991-ben 1956-os Emlékéremben részesült, 2003-ban Heller Farkas-díjat, 2009-ben Húszéves a Köztársaság Díjat kapott. 2018-ban a Magyar Sclerosis Multiplexes Betegekért Alapítvány kuratóriumának tagja lett.

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Előfizetőink máshol nem olvasott, higgadt hangvételű, tárgyilagos és
magas szakmai színvonalú tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Korlátlan hozzáférést adunk az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz is, a Klub csomag pedig a hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmazza.
Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!