2p

Három hónap alatt több mint 800 milliót égettek el a kormányzati propaganda szócsövei a közösségi médiában.

Miközben sokszor azt hallani, hogy a Fidesz propandagépezete nem igazán tudott mit kezdeni a kegyelmi botránnyal, illetve Magyar Péter színre lépésével kialakult helyzettel, azt azért nem lehet mondani, hogy meg sem próbálták.

A Lakmusz tényellenőrző portál a Meta (azaz a Facebook és az Instagram közösségi oldalak anyacége) adataira alapozott elemzése szerint 2024. január 15. és április 15. között összesen 827 millió forintot költöttek el magyar hirdetők a Metánál politikai, társadalmi célú hirdetésekre, ezzel Magyarország a 6. helyen áll az uniós ranglistán, az egy lakosra jutó költések tekintetében pedig a harmadik.

Az összeg oroszlánrészét pedig a kormány üzeneteit terítő, áttételesen állami pénzből működő, de hivatalosan "civil" szervezetek, a békemeneteket is szervező Civil Összefogás Fórum (CÖF), illetve a kormánypárti influenszereket összefogó Megafon költötte. Csak a CÖF három hónap alatt 82 millió forintért hirdette tartalmait, és ezzel vezeti a magyarországi listát, de az első tízben ezen kívül hat megafonos influenszer, valamint a kormánymédia két zászlóshajója, az Origo és a Magyar Nemzet, valamint Orbán Viktor oldala található.

(A téma szóba kerül szerkesztőségünk Ez Viszont Privát című podcastjének legfrissebb adásában is:)

A Megafon összességében 298 millió forintnak megfelelő eurót költött influenszereinek üzeneteinek terítésére, ezzel az uniós országok listájának a 14. helyére is odaférne.

Ha valaki kíváncsi rá, milyen üzeneteket tartott ennyire fontosnak megosztani a Megafon, az az alábbi beágyazásra kattintva végigpörgetheti Bohár Dániel, a legtöbb hirdetési pénzt (három hónap alatt nagyjából 63 millió forintnyi eurót) elégető kormánypárti influenszer oldalát, de ezt csak erős idegzetűeknek ajánljuk. Aki ezt inkább kihagyná, annak eláruljuk, a posztok túlnyomó többsége a "dollárbaloldalt", és különösen Karácsony Gergelyt, no meg persze Magyar Pétert ekézi, a maradék pedig a kormány politikusainak üzeneteit osztja meg.

 

 

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Előfizetőink máshol nem olvasott, higgadt hangvételű, tárgyilagos és
magas szakmai színvonalú tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Korlátlan hozzáférést adunk az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz is, a Klub csomag pedig a hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmazza.
Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!