2p

A kormány nem helyezheti a jog fölé magát – véli a főpolgármester. 

„Mivel a bírósági döntések utólagos kormányzati felülírása nyilvánvalóan sérti az Európai Unió Alapjogi Chartáját, ezért az igazságszolgáltatás és a bírói függetlenség védelmében az Európai Bizottsághoz fordulok, kérve, hogy vizsgálják meg, milyen azonnali lépéseket tehetnek a magyar jogállamiság védelmében” – írta Karácsony Gergely a közösségi oldalán azután, hogy a kormány kedd este külön rendeletben mondta ki, hogy a szolidaritási hozzájárulás ellen az önkormányzatokat nem illeti jogvédelem.

A főpolgármester szerda reggeli bejegyzésében pedig azt írta: a rendeletet azzal a céllal készítette a kormány, hogy „ellehetetlenítse Budapest bíróság előtti küzdelmét a végtelenül igazságtalan és jogtalan szolidaritási hozzájárulással szemben”. Hozzátette: a kormányrendelet visszamenőleges hatállyal mondja ki, hogy „a Fővárosi Önkormányzat kirablása” nem peresíthető, de azt is külön előírja a bíróságok számára, hogy a folyamatban lévő pereket meg kell szüntetni.

Karácsony szerdai posztjában úgy fogalmazott, hogy immár az a kérdés, „hagyjuk-e, hogy a kormány a jog fölé helyezze magát, és ezzel veszélyeztesse mindenki biztonságát”, a kormányrendelet pedig annak beismerése, hogy „Budapestnek igaza van”, és az elvonások a jog szerint visszajárnának.

Döntött a főpolgármester
Döntött a főpolgármester
Fotó: Facebook/Karácsony Gergely

Beismerése annak is, hogy a magyar kormány gazdaságpolitikája kudarc. Az igazságszolgáltatás függetlenségének megcsúfolása, a bírói függetlenség semmibevétele. Ebben az értelemben európai ügy is – indokolta meg, hogy miért fordul az Európai Bizottsághoz.

Végül arról írt, reméli, hogy a bíróságokat „nem téríti le a jogállamiság útjáról” ez a kormányrendelet, és a kártérítési perek révén egyensúlyban tudják tartani a főváros költségvetését. „De addig is óvintézkedéseket kell tennünk. Március közepéig, az iparűzési adó befizetéséig nem áll módunkban semmilyen beszállítói számlát kifizetni. Arra kérjük a budapesti vállalkozásokat, hogy ha tehetik, már a határidő előtt fizessék be az iparűzési adót” – fogalmazott, hozzátéve, bízik abban, hogy áprilisban a választók olyan kormányt választanak meg, amely nem tekinti ellenségnek az önkormányzatokat és Budapestet.

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Előfizetőink máshol nem olvasott, higgadt hangvételű, tárgyilagos és
magas szakmai színvonalú tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Korlátlan hozzáférést adunk az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz is, a Klub csomag pedig a hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmazza.
Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!