2p

Erről ő maga beszélt egy interjúban.

Már sok éve nem szívok napközben, csak néha esténként elszívok egy jointot. Csillebércen lakom, oda csak autóval tudok hazamenni, soha nem vezettem beszívva. A drogkereskedelem és a polgármesterség pedig épp ellentétes egymással, szóval valószínűleg könnyebb drogot árulni, ha nem polgármester az ember” – mondta Kovács Gergely, a Kétfarkú Kutya Párt társelnöke, a XIl. kerület új polgármestere a Telexnek adott interjúban.

Azzal kapcsolatban, hogy mennyiben fogja megváltoztatni mindennapjait a polgármesterség, azt mondta:  biztosan változni fognak, de azért a párttal is kell foglalkoznia. „Az a fajta polgármester leszek eleinte, aki nem fogja kibírni, hogy ne szóljon bele a napi ügyekbe. Szóval én nem az leszek, aki majd csak nyilatkozik, vagy csak átad dolgokat (…) első körben szeretnék leülni az irodavezetőkkel, hogy elmondják, mit csinálnak pontosan, mik a hiányosságok, mi lehetne jobb”, fogalmazott.

Kovács Gergely: a technokrata, öltönyös, unalmas fickók nem érdekelnek már senkit
Kovács Gergely: a technokrata, öltönyös, unalmas fickók nem érdekelnek már senkit
Fotó: MTI/Mohai Balázs

Azzal kapcsolatban, hogy miként lett a fideszes Hegyvidékből a Kutya Párt fellegvára (a párt adja a polgármestert, a 18 fős képviselőtestületbe pedig 10 főt delegálhat), kifejtette: „Itt egyre kevésbé népszerű a Fidesz, 2022-ben a momentumos Hajnal Miklós is legyőzte Fürjes Balázst. Szerintem mindenki látja, hogy a Fidesz kommunikációja nem feltétlenül a XII. kerületi lakosokat igyekszik megszólítani. A másik pedig, hogy itt nem nagyon volt érdemben ellenzék.”

Politikai ambícióival kapcsolatban kijelentette: „Én most biztosan maradok itt öt évig. Most nem akarok országgyűlési képviselő lenni. Százszor többet tud csinálni egy polgármester ma Magyarországon, mint egy országgyűlési képviselő.”  

Az interjúban nem utolsósorban beszélt arról is, hogy  a „hagyományos politika viszont a végnapjait éli, a technokrata, öltönyös, unalmas fickók nem érdekelnek már senkit, helyette jön a szélsőjobb vagy a karizmatikus vezetők Donald Trumptól Magyar Péterig. Itt egy jó harmadik alternatíva lehet, amit a Kutyapárt csinál, a lentről jövő, cselekvő politikai erő. Ha kijutottunk volna az EP-be, ezt tök jó lett volna mutatni, de nem mondtuk el ezt sem a kampányban.”

A Kutyapárt XII. kerületi sikerével laptársunk, a Privátbankár is foglalkozott egy jegyzetben: A Magyar Péter-rejtély és a csaholó kutyák – a választások öt legnagyobb tanulsága.

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Előfizetőink máshol nem olvasott, higgadt hangvételű, tárgyilagos és
magas szakmai színvonalú tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Korlátlan hozzáférést adunk az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz is, a Klub csomag pedig a hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmazza.
Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!