2p

A Direkt36 a portugál Expressoval és a Le Monde francia lappal közös nyomozása kiderítette, hogy a tévécsatorna megvásárlásának jelentős részét magyar állami és kormányközeli szereplők finanszírozták.

A Direkt36 birtokába került iratok bizonyítják, hogy a 150 millió euró vételárhoz 45 millió eurót (jelenlegi árfolyamon 17,5 milliárd forintot) egy magyar állami tőkealap biztosított - derül ki a lapunkhoz eljuttatott összefoglalóból. Ez a korábban a Pénzügyminisztérium alá tartozó, majd később egy egyetem alá kiszervezett Széchenyi Alapok (SZTA) nevű cég volt. A pénzt az Euronewst végső soron felvásárló, European Future Media Investment Fund nevű befektetési alapba helyezték el.

Az Euronews tévécsatorna pénzügyi gondokkal küzdött
Az Euronews tévécsatorna pénzügyi gondokkal küzdött
Fotó: Emerging Europe

A nyomozásunk során kiderült az is, hogy az ügylethez köze volt egy olyan cégnek, amely a magyar kormány propagandakampányainak egyik fontos szereplője. Cégiratokból megállapítható ugyanis, hogy a European Future Media Investment Fund egyik befektetője 12,5 millió euró értékben kapott hosszú lejáratú kölcsönt a New Land Media nevű magyar cégtől. Ez a társaság annak a Balásy Gyulának az érdekeltsége, akinek cégei az elmúlt tíz évben – a 444 gyűjtése szerint – több százmilliárd forint értékben kaptak megbízásokat a kormányzati kommunikációs kampányokban. Ezeket a kampányokat Orbán egyik legközelebbi bizalmasa, Rogán Antal, a Miniszterelnöki Kabinetiroda vezetője felügyeli.

Bár az Euronews belső működését ismerő források szerint nincs jele annak, hogy az új tulajdonosok beavatkoznának a szerkesztőségi döntésekbe, a kiszivárgott iratokban vannak arra utaló információk, amelyek szerint a csatorna felvásárlását politikai célok is kísérték. Az SZTA munkatársai által készített egyik előkészítő anyagban például szerepelt, hogy a célok között van egyetemekkel együttműködni a „baloldali eszmék és elfogultság / egyoldalúság enyhítése” érdekében.

Orbán sajtófőnöke azt állította a Direkt36-nak, hogy semmit nem tudnak az ügyletről. Guillaume Dubois, az Euronews vezérigazgatója a Le Monde-nak azt mondta, hogy nem volt tudomása a magyar állam szerepéről az ügyletből, de hozzátette, hogy neki amúgy sem kell ismernie a befektetőket. Dubois közölte azt is, hogy semmilyen nyomás nem éri a szerkesztőséget a magyarországi tudósításokkal kapcsolatban.

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Előfizetőink máshol nem olvasott, higgadt hangvételű, tárgyilagos és
magas szakmai színvonalú tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Korlátlan hozzáférést adunk az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz is, a Klub csomag pedig a hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmazza.
Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!