1p

Sulyok Tamás is kereste a küldő testületet az alkotmány módosításával kapcsolatosan.

A magyar kormány alkotmányreformja ügyében csütörtökön Magyarországra látogat a Velencei Bizottság delegációja – számolt be róla saját értesülései alapján az Euronews.

A hírcsatorna a szervezet szóvivőjétől tudott meg információkat. A Velencei Bizottság azután jelentette be a látogatást, hogy Magyar Péter a múlt héten hivatalosan is meghívta a szakértőket.

Ők véleményezhetik a készülő jogszabályt, de nem tilthatják meg annak elfogadását.

Nem tudni kivel találkoznak

A Velencei Bizottság az Európa Tanács alkotmányjogászokból álló tanácsadó szerve. Sulyok Tamás elnök azért kereste meg a testületet, mert a Magyar Péter vezette kormány alkotmánymódosítással kezdeményezte az elmozdítását. A Velencei Bizottság gyorsított eljárásban vizsgálja a jogszabály-tervezetet.

A testület szóvivője nem közölt részleteket arról, hogy a szakértők kivel tárgyalnak majd Magyarországon. A magyar kormány részéről még nem erősítették meg a csütörtöki dátumot.

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Előfizetőink máshol nem olvasott, higgadt hangvételű, tárgyilagos és
magas szakmai színvonalú tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Korlátlan hozzáférést adunk az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz is, a Klub csomag pedig a hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmazza.
Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!