Szakítunk a békementalítással – ezt állítólag Szalay-Bobrovniczky Kristóf, Magyarország honvédelmi minisztere mondta el 2023. áprilisában. Magyar Péter, a Tisza Párt elnöke ígéretének megfelelően csütörtökön délelőtt tett közzé egy hangfelvételt, amelyen a feliratozás szerint a honvédelmi miniszter beszél.
Elhangzik: az ötödik Orbán-kormány egy ütőképes, harcképes magyar haderő felépítése mellett döntött. „Ez azt jelenti, hogy szakítunk az eddigi béketevékenységeinkkel” – hangzik el a videón.
„Egy folyamat eredményeképpen szakítunk a béementalitással.”
A beszélő szerint a nyilvánosságban fiatalítás néven megismert folyamat a legegyszerűbb módja annak, hogy
szakítsunk a békementalitással és átálljunk a háború felé vezető út nulladik fázisára.
Én ennek a végrehajtására dr. Böröndi Gábor altábornagyot kértem fel – mondja a beszélő, aki arra számít, hogy Böröndi ezt a folyamatot maradéktalanul végre fogja hajtani.
A teljes felvétel:
FRISSÍTÉS: Egy órával a hangfelvétel közzététele után röviden reagált a honvédelmi miniszter:
FRISSÍTÉS 2: A téma a Kormányinfón is szóba került, Gulyás Gergely „lepkefingnak” nevezte az ügyet.