2p

Mit mutat a gyerekszegénységről a grafikon?

Hosszú idő után ült be a magyar miniszterelnök az ATV stúdiójába interjút adni. Ahogy arról mi is beszámoltunk, a témák közt előkerült az elnöki rendszer, az amerikai út során megkötött megállapodások, valamint az Oroszországtól való függőség ügye:

A magyar sajtóban azonban ennél is nagyobb figyelmet kapott a gyermekszegénységre vonatkozó kérdés. Az interjú során Rónai Egon azt a szegénységi adatot ajánlotta a miniszterelnök figyelmébe, miszerint minden ötödik magyar gyereket fenyeget a szegénység és a kirekesztődés kockázata. A műsorvezető később a Facebook-oldalán korrigált, hiszen az interjú alatt 20,9 százalékot említett, tehát véletlenül jobbnak állította be a helyzetet, miközben 2024-ben a hivatalos adat 22,9 százalék volt.

Orbán Viktor válaszában egyebek mellett az Index cikke szerint arról beszélt, hogy nem igaz, kirívóan rosszak az adatok. Mint mondta, két szempontból nézi azokat: honnan indultunk, és hol vagyunk most. Szerinte a helyzet nem jó, de jobb, mint volt. A miniszterelnök szerint jó pályán vannak, és nincs olyan gyermek, akit a családtámogatás nem ér el.

A legújabb hét ábrájában az ominózus adatsort mutatjuk be önöknek, a régió országaival összehasonlítva, az Eurostat oldalán elérhető számokat felhasználva:

Az összességében nem kérdés, hogy az elmúlt 10 évben hazánk sokat javult ezen a területen, azonban az elmúlt években a fejlődés sebessége lelassult – azaz nagyjából minden ötödik 18 éven aluli magyar továbbra is a szegénységgel küzd.

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Előfizetőink máshol nem olvasott, higgadt hangvételű, tárgyilagos és
magas szakmai színvonalú tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Korlátlan hozzáférést adunk az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz is, a Klub csomag pedig a hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmazza.
Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!