2p

Az illúziók vége – a racionalitás kezdete –
úgy tűnik el az ESG, hogy velünk marad?

Klasszis Fenntarthatóság 2025 konferencia

2025. november 4., Budapest

Jelentkezzen most!

Magyarország nem hajlandó végrehajtani az Európai Bíróság korábbi ítéletét.

Március közepéig 477 millió eurónyi – az aktuális árfolyam szerint mintegy 191 milliárd forint – bírságot halmozott fel Magyarország, mivel nem hajtotta végre az Európai Unió Bíróságának (EUB) ítéletét a menedékkérőkre vonatkozó szabályozás ügyében – derül ki az Európai Bizottság legfrissebb, a Népszava kérésére megküldött adataiból.

A bírság egy részét már le is vonták a Magyarországnak járó uniós forrásokból: 357 millió eurót (143 milliárd forintot) hat különböző kifizetésből vont le eddig a Bizottság. Az elmaradt fizetések után kamatokat is felszámolnak, amelyek eddig valamivel több mint 2,5 millió eurót, azaz körülbelül egymilliárd forintot tesznek ki.

A bírság kiszabásáról szóló döntést az Európai Bíróság 2023 júniusában hozta meg. A 200 millió eurós alapbírság mellett napi egymillió eurós kiegészítő bírságot is megállapított, amely mindaddig érvényben marad, amíg Magyarország nem igazítja a migrációs törvényeit az uniós joghoz.

A Bizottság kéthavonta küld fizetési felszólítást a magyar kormánynak, a legutóbbi március 17-én érkezett Budapestre. Jelenleg 120 millió euró értékű újabb bírságról küldtek ki fizetési felszólítást, de annak levonása csak a határidő lejárta után történik meg.

Az Európai Bizottság korábban azért perelte be Magyarországot, mert a menedékkérők nem férhetnek hozzá megfelelő eljárásokhoz és jogorvoslati lehetőségekhez. Az Európai Unió Bírósága megállapította, hogy a magyar szabályozás ellentétes az uniós joggal. Mivel a magyar kormány a bírósági ítélet ellenére sem módosította a vonatkozó törvényeket, újabb döntések születtek a bírságok kivetéséről.

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Előfizetőink máshol nem olvasott, higgadt hangvételű, tárgyilagos és
magas szakmai színvonalú tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Korlátlan hozzáférést adunk az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz is, a Klub csomag pedig a hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmazza.
Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!