A tüntetés végén Hadházy állt ismét a színpadra. Arról beszélt, hogy az volt a legfontosabb, hogy ennyien mentek tüntetni. „Önök adják az ellenállást.” Az sem baj, hogy hosszúak voltak a beszédek, mert így legalább teljesítették a tervet, hogy két órára legyen lezárva az Erzsébet hídra vezető út — számol be róla a 444.
Elmondta, addig folytatódik az ellenállás, amíg nem teljesülnek a követelések: a gyülekezési törvénymódosítást vonják vissza, az Alaptörvény-módosítást ne fogadják el.
Fotó: Facebook/Hadházy Ákos
Hadházy Ákos Magyar Péter megnyilatkozására vár
Arról is beszélt, ellenzéki oldalon eddig hiányzott egy erős, hiteles párt és az ellenállás is. A kettőre együtt van szükség, nem viszálykodhatnak.
Azt várja, hogy Magyar mondja ki, ezek putyini törvények.
Hadházy szerint „ha a hatalom keményít, mi is keményebbek leszünk. Ezt már rég meg kellett volna csinálni, most el kell kezdeni.” Ezek nem erőszakos módszerek – hangsúlyozza a képviselő. Arról is beszélt, nem fognak nyomakodni most a rendőrökkel. „Most neki kell állni követeléseket megfogalmazni, hogy ne csak panaszkodás, picsogás legyen.”
Hadházy jövő keddre újabb tüntetést jelentett be.
Hadházy beszéde után a tüntetők többsége – több ezer ember – a Szabadság híd felé tart, zúg a „mocskos Fidesz” és az „Orbán takarodj”, meg a „ruszkik haza”.