1p

Megcáfolta az érintett egyetem.

Az RTL Híradó megkereste azt az egyiptomi egyetemet, amelynek környezetvédelmi kiadványára hivatkozva a macska- és kutyaadó is szerepel a Tisza párt állítólagos adóterveiről szóló dokumentumban. Az intézmény közlése szerint ilyen tanulmány náluk nem jelent meg, ráadásul a Sohag Egyetem hozzátette: a megnevezett szerző pedig soha nem publikált a lapjukban.

Ahogy arról korábbi cikkünkben írtunk, az Index cikke által a Tiszához kötött, ám a párt által tagadott és hamisnak nevezett, feltételezések szerint mesterséges intelligenciával összeállított dokumentumban nem ez az egyetlen hamis hivatkozás, korábban is találtak nemlétező szerzők nem megjelent írásaira mutató hivatkozásokat:

A hvg.hu emlékeztetett, az állítólagos adóterv még novemberben jelent meg, és annak ellenére, hogy az ellenzéki párt azonnal cáfolta, hogy közük lenne hozzá, a kormány egész kampányt épített rá, és maga Orbán Viktor is valósnak nevezte a benne foglaltakat.

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Előfizetőink máshol nem olvasott, higgadt hangvételű, tárgyilagos és
magas szakmai színvonalú tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Korlátlan hozzáférést adunk az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz is, a Klub csomag pedig a hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmazza.
Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!