1p

Vidéki prókátor néven indított egy Facebook-oldalt a kegyelmi döntést leleplező ügyvéd, ő is reagált Magyar Péter hangfelvételére.

A Magyar Péter által közzétett hangfelvételen elhangzottak véleményem szerint a Btk. 282. szakasz (1) bekezdésének b) pontjába ütköző és a (3) bekezdés d) pontja szerint minősülő, hivatalos személy hivatali eljárása során hivatali kötelessége megszegésével a büntetőeljárás sikerének meghiúsítására törekvéssel megvalósított bűnpártolás, valamint a Btk. 305. szakaszába ütköző hivatali visszaélés gyanúját veti fel, mely bűncselekményeket a nyomozati iratok manipulálását elvégző hivatalos személyek tettesként, az őket ezen cselekményre rábírók pedig felbújtóként követhettek el. Míg az első bűncselekmény 1-től 5 évig terjedő, a második három évig terjedő szabadságvesztéssel büntetendő, így a halmazati büntetési tételkeret felső határa hét és fél év.

- reagált a Vidéki Prókátor.

Szerint az ügyészségnek a hangfelvétel alapján el kell rendelnie a nyomozást ebben az ügyben, melyben elkerülhetetlen lesz Varga Judit, Rogán Antal, valamint a hangfelvételen megnevezett személyek (kezdetben) tanúként történő meghallgatása.

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Előfizetőink máshol nem olvasott, higgadt hangvételű, tárgyilagos és
magas szakmai színvonalú tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Korlátlan hozzáférést adunk az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz is, a Klub csomag pedig a hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmazza.
Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!