2p

Vagyonnyilatkozata szerint alig van valami megtakarítása.

A választási vereség után egyik napról a másikra állás nélkül marad Orbán Viktor, és májustól el kell köszönnie a bruttó 7,58 millió forintos fizetéstől - írja a Telex.

A parlamenti munkát harminchat év után hagyja ott, hivatalosan az új Országgyűlés május 9-i alakuló ülésével szűnik meg a képviselői mandátuma. Pár nappal később, az új kormány felállása után elveszíti a másik igen jól fizető állását is, 16 év után kénytelen átadni a miniszterelnöki széket Magyar Péternek. A politikai bukás mellett ez kész anyagi csőd, hiszen a legutóbbi, február 1-jén közzétett vagyonnyilatkozata szerint alig van valami megtakarítása, más bevételt nem tüntetett fel, így a nyugdíjkorhatár betöltése előtt két évvel állandó kereset nélkül maradhat.

Nem távozik üres kézzel, képviselőként a jogszabály szerint háromhavi búcsúpénzt kap, ami az ő esetében bruttó 6,37 millió forintot jelent. Ennél jóval nagyobb végkielégítés jár neki a miniszterelnöki pozíció elvesztése után: a hathavi fizetését utalják ki egyben. Ez a jelenlegi fizetésével számolva bruttó 32,4 millió forint, és a képviselői búcsúpénzt hozzácsapva

bruttó 38 801 013 forintból kezdhet új életet

- számolta ki a Telex.

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Előfizetőink máshol nem olvasott, higgadt hangvételű, tárgyilagos és
magas szakmai színvonalú tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Korlátlan hozzáférést adunk az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz is, a Klub csomag pedig a hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmazza.
Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!