1p

Vajon megbírságolják őket a magyar hatóságok?

Noha Bóka János úniós ügyekért felelős miniszter és Gulyás Gergely Miniszterelnökséget vezető miniszter szerint sincs betiltva a budapesti Pride felvonulás – amelynek betiltását korábban maga Orbán Viktor jelentette be büszkén, az Európai Unióban komoly hullámokat vetett a „gyermekvédelmi” törvényre hivatkozó módosítása a gyülekezési jognak, amely nem teszi lehetővé a felvonulás korábbi formájában való megtartását.

Úgy tűnik, hogy az Európai Bizottság Ursula von der Leyennel az élén sem jogi, sem szimbolikus lépéseket nem tervez tenni a Pride ügyében. A bizottsági elnök a biztosi testület tagjait arra kérte, hogy ne vegyenek részt az eseményen, hogy „ne provokálják” az Orbán-kormányt (feltehetően az orosz szankciók újabb meghosszabbítása előtti egyezkedésekre is készülve).

Az Európai Parlament (EP) képviselői közül azonban sokan dönthettek úgy, hogy ők személyes jelenlétükkel is kifejezik a véleményüket a magyar gyülekezési törvény módosításáról. A CNN tudomása szerint EP-kéviselők legalább hat csoportja, összesen pedig több mint 70 képviselő érkezhet a felvonulásra.

(via 24.hu)

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Előfizetőink máshol nem olvasott, higgadt hangvételű, tárgyilagos és
magas szakmai színvonalú tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Korlátlan hozzáférést adunk az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz is, a Klub csomag pedig a hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmazza.
Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!