1p

Tisztújító kongresszust tartott a Párbeszéd – Zöldek.

A Párbeszéd-Zöldek tagsága a vasárnapi közgyűlésen megerősítette Szabó Rebeka és Barabás Richárd jelenlegi társelnökök mandátumát, így maradnak pozíciójukban. A társelnökök megbízatása két évre szól - közölte lapunkkal a párt.

Barabás Richárd, a Párbeszéd-Zöldek társelnöke
Barabás Richárd, a Párbeszéd-Zöldek társelnöke
Fotó: Párbeszéd-Zöldek

Az elnökség további tagjai:

  • Jakál Adrienn
  • Szabó Tímea
  • Béres András
  • Kovács Márton
  • Varga Attila

A Párbeszéd – Zöldek a jövőben egy megújuló baloldali, progresszív erő kialakításán és megerősítésén kíván dolgozni, előremozdítva a potenciális partnerek közötti megértést és együttműködést, valamint erősen építve az önkormányzatokban végzett munkára. A párt továbbra is elkötelezett a zöld értékek mellett, így ennek képviseletét ebben a progresszív közösségben is saját feladatának tekinti - hangsúlyozták.

A párt közösen indított jelölteket a Demokratikus Koalícióval és az MSZP-vel, de hárman együttesen is csak 8,8 százalékot értek el az EP-listán, vagyis jóval kevesebbet, mint előzetesen gondolták. A kudarc ellenére a tagság most megerősítette a vezetőséget.

 

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Előfizetőink máshol nem olvasott, higgadt hangvételű, tárgyilagos és
magas szakmai színvonalú tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Korlátlan hozzáférést adunk az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz is, a Klub csomag pedig a hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmazza.
Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!