2p

Horvátországban 2025. január 1-jétől a minimálbér 130 euróval bruttó 970 euróra (közel 390 ezer forintra) nő - jelentette be Andrej Plenkovic horvát miniszterelnök kedden.

Az átlagbér pedig a kormány mandátumának végéig, 2028-ig 1600 euróra (640 ezer forintra) nő – tette hozzá a horvát miniszterelnök a parlamentben - az MTI beszámolója szerint.

„A fizetések, a nyugdíjak és a megfizethető lakhatás a kormány prioritásai a következő négy évben" - hangsúlyozta a miniszterelnök, a parlament elé terjesztve a kormány munkájáról szóló éves jelentését. Jelezte: a minimálbér emeléséről kedden döntött a szűkebb kabinet.

„A kormány így akar segíteni azoknak, akiknek a legkevesebb van" - húzta alá, hozzátéve, hogy Horvátországban jelenleg százezer dolgozó kap havonta minimálbért. Bejelentette: nemsokára nagyobb mértékű nyugdíjkorrekcióról is döntenek.

A horvát miniszterelnök Andrej Plenkovic elégedett lehet
A horvát miniszterelnök Andrej Plenkovic elégedett lehet
Fotó: Wikipédia

A kormány további lépéseket is tervez a családok megerősítése és a gyermekes családok támogatása érdekében. Egyebek között hat hónapról egy évre emelik az anyáknak járó szülési szabadság időtartamát, és éves pótlékot vezetnek be - részletezte Plenkovic.

Jövő év január elsejétől újabb intézkedést is hoznak, 100 százalékkal, 309-ről 618 euróra emelik az újszülöttek után járó egyszeri támogatást - tette hozzá.

Horvátországban idén áprilisban tartottak parlamenti választásokat, melyeken Andrej Plenkovicot egymást követő harmadik alkalommal választották meg miniszterelnöknek.

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Előfizetőink máshol nem olvasott, higgadt hangvételű, tárgyilagos és
magas szakmai színvonalú tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Korlátlan hozzáférést adunk az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz is, a Klub csomag pedig a hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmazza.
Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!