2p

A pártok népszerűségi listájának élén hosszú idő után nem a Fidesz-KDNP áll, az ősz közepére elérte ugyanis a Tisza Párt a teljes népességben a 30 százalékos szintet.

Egy ősz közepi választás minden bizonnyal négypárti parlamentet hozott volna – derül ki az IDEA Intézet legfrissebb, 2024. október 31-e és november 8-a között elvégzett pártpreferencia-kutatásából. 

Kétségtelen, hogy az eredmények olyan időszakra vonatkoznak, amikor is a parlamenti választásokig még hosszú idő, nagyjából másfél év van hátra, így kevésbé jelentik a majdani, várható végeredmény becslését, de az aktuális, belpolitikai közhangulatot tükrözik. Eszerint amennyiben október legvégén, november legelején parlamenti választásokat tartottak volna Magyarországon, akkor a pártlisták küzdelmét a kormánypártokkal szoros versenyben a Tisza Párt nyerhette volna meg.

A Tisza tisztán vezet ebben a felmérésben is
A Tisza tisztán vezet ebben a felmérésben is
Fotó: IDEA

Október végén, november elején a hazai felnőtt népesség 30 százaléka szavazott volna a TISZA Pártra, a kormánypártok támogatottsága 28 százalék volt. Ez a biztos szavazó, pártot választani tudók között előbbinek 41, a Fidesz-KDNP-nek pedig 38 százalékos szavazati arányt biztosított volna.

Az eredmények azt mutatják, hogy egy ősz közepén megtartott országgyűlési választás négypárti parlamentet hozott volna létre. A biztos szavazó, pártot választani tudók között a Mi Hazánk (7 százalék) és DK (6 százalék) is nagy valószínűséggel elérte volna a jelenleg érvényben lévő 5 százalékos parlamenti küszöböt.

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Előfizetőink máshol nem olvasott, higgadt hangvételű, tárgyilagos és
magas szakmai színvonalú tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Korlátlan hozzáférést adunk az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz is, a Klub csomag pedig a hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmazza.
Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!