3p

A Klasszis Klub Live című adásunkban októberben szerepelt Ádám Zoltán arra hivatkozva kapott 200 ezer forintos pénzbüntetést, hogy ügyvédeivel menetközben szeretettek volna új bizonyítékot és bizonyítási indítványt előterjeszteni.

200 ezer forint pénzbírságot szabtak ki hétfőn a Budapesti Corvinus Egyetemről kirúgott docensnek, Ádám Zoltánnak – írja a 444.hu. A volt oktató ügyében a perfelvétel már majdnem egy éve tart. Hétfőn az egyetem korábbi megbízott rektorát, Szabó Lajost hallgatták volna meg, de nem jelent meg a tárgyaláson.

Szabó Lajos meghallgatása előtt nem sokkal Ádám Zoltán ügyvédjei egy 30 oldalas dokumentumot nyújtottak be, valamint öt új tanú meghallgatását kezdeményezték. Miközben a bíró az ülésen többször megemlítette, hogy az ügy tárgyalása már tizenegy hónapja tart, és már az elején kérte, hogy minden bizonyítékot és bizonyítási indítványt terjesszenek elő. „Legutóbb csak úgy gondoltam, hogy igen, meg kéne bírságolni, de most már nem tudtam eltekinteni a törvény kötelező szakaszának alkalmazásától” – mondta a bíró, majd pénzbüntetést szabott ki Ádám Zoltánnak, ami ellen ő és ügyvédei is fellebbeznek.

A 444 szerint Ádám Zoltán és ügyvédjei olyan tanúkat akarnak beidézni, akik igazolhatnánk, hogy a docenst véleménye miatt bocsátották el, vagy azért, mert ellenszenves volt. Sziklai Tamás ügyvéd a 444-nek azt mondta, nekik kell bizonyítaniuk az „ártó szándékot”, vagyis azt, hogy „ki akarták csinálni Ádámot.” Tanúként jelenne meg a bíróság előtt Ádám Zoltán felesége, valamint a fővárosi egyetem több oktatója is. Többek között az a tantárgy-koordinátor is, akivel Ádám Zoltán a kivételezett diákkal kapcsolatban beszélt.

Sziklai a 444-nek azt mondta, az előző tárgyaláson már jelezték, hogy újabb tanúkat akarnak meghallgatni, és erre vonatkozóan nem volt semmilyen megkötés. A hétfői tárgyaláson pedig azzal érvelt, hogy új tényállítást nem tettek, a korábbiakkal összefüggésben hallgatnák meg a tanúkat. A Corvinust képviselő ügyvédek szerint viszont a „joggal való visszaélés” behozásával egészen új nézőpontba helyeznék az eljárást, a bizonyítás logikája teljesen megváltozik.

Ádám Zoltán a Klasszis Klub Live adásában részletesen beszélt a kálváriájáról:

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Előfizetőink máshol nem olvasott, higgadt hangvételű, tárgyilagos és
magas szakmai színvonalú tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Korlátlan hozzáférést adunk az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz is, a Klub csomag pedig a hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmazza.
Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!