2p

Ismét személyes jelenlét nélkül zajlik le majd a közmeghallgatás.  

A BMW-nek beszállító kínai EVE Power benyújtotta a Debrecen északnyugati gazdasági övezetébe tervezett akkumulátorgyáruk környezethasználati engedély iránti kérelmét a Hajdú-Bihar Vármegyei Kormányhivatalhoz. Ez már a második teljes értékű akkugyár lesz a városban, a szintén kínai CATL a déli gazdasági övezetben építkezik. Akkumulátoripari beruházásokból a jelen tudásunk szerint  összesen hét készül vagy már működik Debrecenben – írja a Debrecenir.hu.

A portál felhívja a figyelmet, hogy a kormányhivatal honlapjára időközben feltöltötték az EVE Power eljárásával kapcsolatos anyagokat. A hatóság közleményéből kiderül, az üzem hatásterülete a telekhatártól számítva minden irányban több kilométerre kiterjed. „Az egyesített hatásterület vélelmezett legnagyobb határa a telekhatártól számítva északi irányban 2,1 km, északkeleti irányban 2 km, keleti irányban 2,22 km, délkelet irányban 2,22 km, déli irányban 2,5 km, délnyugati irányban 2,25 km, nyugati irányban 2,9 km, északnyugati irányban 2 km” – írják.

Lassan nem a Debreceni Egyetemről lesz híres a város
Lassan nem a Debreceni Egyetemről lesz híres a város
Fotó: Facebook

Ezek alapján a hatásterületbe a Debrecenhez tartozó Józsa és Nagymacs egyes lakott részei is beleesnek, egy kis szakaszon pedig még Hajdúböszörmény közigazgatási területét is érinti.

A kormányhivatal közölte az általuk szervezett, törvény által kötelezően előírt közmeghallgatás módját is: a CATL megismételt katasztrófavédelmi közmeghallgatásához - az első engedélyt a bíróság megsemmisítette - hasonlóan ezúttal is a lakosság személyes jelenléte nélkül, „honlapon való közzététel útján” tartja meg.

Az érintettek december 9-én reggel 8 és este 20 óra között, kizárólag online, írásban, az Ügyfélkapun vagy e-mailen keresztül tehetnek észrevételeket a beruházással kapcsolatban. Ezt megelőzően, a közmeghallgatás időpontjáig Debrecen jegyzőjéhez, valamint a kormányhivatalhoz is benyújthatók észrevételek.

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Előfizetőink máshol nem olvasott, higgadt hangvételű, tárgyilagos és
magas szakmai színvonalú tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Korlátlan hozzáférést adunk az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz is, a Klub csomag pedig a hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmazza.
Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!