5p

Olvasóink szerint mindenképpen kimagasló eredményre számíthat a TISZA Párt, még a Fidesz legyőzését sem tartják elképzelhetetlennek a júniusi önkormányzati és európai parlamenti választásokon.

Miután bizonyossá vált, hogy Magyar Péter egy „átvett” párttal, a TISZA Párttal elindul a június 9-én tartott európai parlamenti, illetve önkormányzati választásokon, azt kérdeztük olvasóinktól, vajon milyen eredményre számíthat ez a formáció, illetve hogy ők kire szavaznának a csak listás voksolásra módot adó európai parlamenti (EP) választáson.

Bár viszonylag sokan, több ezren nyilvánítottak véleményt, le kell szögezni, hogy ez a felmérés semmiképpen sem tekinthető reprezentatívnak, hiszen azok szavaztak, akik oldalunkon vagy megosztásokon keresztül találkoztak a szavazással. De az eredmények így is igencsak tanulságosak, talán egyenesen megdöbbentők is.

Magyar Péter április 6-án jelentette be indulását, júniusban legyalulhatja az ellenzéket - vagy akár még a Fideszt is?
Magyar Péter április 6-án jelentette be indulását, júniusban legyalulhatja az ellenzéket - vagy akár még a Fideszt is?
Fotó: Mfor/Izsó Márton Artúr

Az értelmezéshez álljon itt a legutóbbi, 2019-es EP-választás végeredménye, amelyen a pártlistákra a következő arányokban szavaztak a választópolgárok:

  • Fidesz-KDNP 52,56 százalék
  • DK: 16,05 százalék
  • Momentum: 9,93 százalék
  • MSZP-Párbeszéd: 6,61 százalék
  • Jobbik: 6,34 százalék
  • Mi Hazánk: 3,29 százalék
  • MKKP: 2,62 százalék
  • LMP: 2,18 százalék
  • Munkáspárt 0,42 százalék

Ez alapján a Fidesz-KDNP 13, a DK 4, a Momentum 2, az MSZP-Párbeszéd, valamint a Jobbik 1-1 képviselőt küldhetett az Európai Parlamentbe. Emlékezhetünk arra is, hogy a Momentum, mint viszonylag új szereplő közel 10 százalékos eredménye hatalmas kiugrásnak számított, és a DK 16 százaléka is meghatározta, hogy Gyurcsány Ferencék az ellenzéki politikai színtér „erős emberének” szerepéből futhattak neki a 2022-es parlamenti választásnak.

Olvasóink szerint most június 9-én a TISZA Párt így fog szerepelni a választáson:

A szavazatok hány százalékát kapja majd Ön szerint Magyar Péter pártja, a TISZA az EP-választáson?

0-5 százalék
10.1%
6-15 százalék
17.9%
16-25 százalék
30.6%
26-35 százalék
16.5%
35+ százalék
16%
Valahogy még kizárják az indulásból
2.4%
Kétharmad!!!
6.7%

Mint látható, a legtöbben 16 és 25 százalék közti eredményt tartanak valószínűnek, de csak a válaszadók 10,1 százaléka gondolja, hogy a TISZA a mandátumhoz szükséges 5 százalék alatt maradhat. Majdnem annyian számítanak arra, hogy meglehet a 26-35 százalék közti sáv, mint ahányan a 6-15 százalék közti arányt tartják valószínűnek, 16 százalék pedig egyenesen 35 százalék feletti eredményt vár, sőt 6,7 százalék egyenesen kétharmados TISZA-győzelmet.

Mint láthattuk, 16 és 25 százalék közötti eredmény esetén szinte biztos, hogy a TISZA a legerősebb ellenzéki párttá válna, de még egy 10 százalék körüli eredmény is alaposan felforgatná a "nem-kormánypárti" erőviszonyokat. Annak függvényében pedig, hogy Magyar Péterék elsősorban az ellenzéki pártoktól vesznek-e el szavazókat, vagy a kormánypárti bázisból is le tudnak-e csippenteni, egy 35 százalék feletti eredmény akár a választási győzelem környékére is repíthetné a pártot.

Milyen kétharmad? Háromnegyed!

Ez nem is tűnik teljesen elképzelhetetlennek, ha azt nézzük, hogy a pártprefenciát firtató kérdésünknél lehengerlő TISZA-fölény mutatkozott: a válaszadók 76,8 százaléka (!) voksolna Magyar Péter pártjára, míg a Fidesz-KDNP csupán 8,2 százalékot kapott, a DK-t 5 százalék jelölte meg. A többiek a „futottak még” kategóriába kerültek, még a választani nem tudók vagy nem akarók is nagyjából kétszer annyian vannak, mint akik bármelyik másik formációra szavaznának. (Tegyük azért hozzá, hogy szavazós cikkünk linkjét Magyar Péter is megosztotta egy kommentjében, bár nagy forgalomnövekedést nem tapasztaltunk ezután, de valószínű, hogy a párt támogatóihoz nagyobb számban jutott el a link, mint mondjuk a fideszes szavazótábor tagjaihoz.)

Ön mely párt listájára szavazna, ha most tartanák az EP-választásokat?

Fidesz-KDNP
8.2%
Demokratikus Koalíció (DK)
5%
Tisztelet és Szabadság Párt (TISZA) - a Magyar Péter által átvett párt
76.8%
Mi Hazánk
1.8%
Az egykori ellenzéki összefogás más pártja
1.7%
Magyar Kétfarkú Kutya Párt (MKKP)
1.7%
Egyéb párt
1.5%
Nem szavaznék, minek és kire?
3.4%

A „rendes”, a Republikon, illetve a kormányközeli Nézőpont Intézet által végzett közvéleménykutatások 12-14 százalék körüli eredményt hoztak Magyar Péter pártjának, de ezeket még a párt neve, illetve az indulás biztossá válása előtt készítették.

A két végeredmény között jól látható szakadék van: míg az emberek túlnyomó többsége 5 és 35 százalék közötti eredményt vár a TISZA Párttól, addig bő 76 százalékuk voksolna rájuk. A magyarázat lehet annyi, hogy a TISZA támogatói felül voltak reprezentálva a válaszadók között, de reálisabban látják az esélyeket. Azt sem lehet ugyanakkor kizárni, hogy mindenki azt hiszi, kevesebben szavaznának Magyar Péterékre, mint a valóságban, így akár további meglepetést is okozhat még a TISZA.

Érdekes tény az is, hogy a TISZA Párt eredményeire vonatkozó kérdésünket bőven kétszer annyian válaszolták meg, mint a saját szavazatuk sorsával kapcsolatosat (nagyjából 7400-an a 3200 ellenében), pedig ezek ugyanabban a cikkben, egymás alatt szerepeltek. Persze elképzelhető, hogy sokan egyszerűen nem görgettek tovább az első szavazat leadása után, de az sem kizárható, hogy e kérdésre kevesebben válaszoltak szívesen, talán a „Nagy Testvér” mindenhol figyelő szemétől tartva.

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Előfizetőink máshol nem olvasott, higgadt hangvételű, tárgyilagos és
magas szakmai színvonalú tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Korlátlan hozzáférést adunk az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz is, a Klub csomag pedig a hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmazza.
Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!