3p

Lapinformációk szerint katolikus belháború zajlik.

Bese Gergő atya és a két, pedofíliával vádolt katolikus pap ügye nyomán katolikus belháború zajlik, ahol az egyik tábort a kormányhoz dörgölőző vezetők alkotják, a másik oldalon pedig azok állnak, akiket zavar ez a túlzott közelség a politikához, és az egyház hosszú távú céljait tartják szem előtt – írta meg a Magyar Hang.

A belháborúra példát is hoztak: Szeptember 24-én jelent meg a Válasz Online-on az Isten háta mögött – íme a Bese-ügy által „eltakart” papi pedofilbotrányok című cikk, melynek megjelenése után egy furcsa közlemény küldött szét néhány kiválasztott szerkesztőségnek a Kalocsa-Kecskeméti Főegyházmegye. A lap ezt teljes terjedelmében ismertette:

„A Kalocsa-Kecskeméti Főegyházmegye megdöbbenéssel értesült arról, hogy egyes sajtótermékek újságírói a főegyházmegyében a hatályos egyházjog és a vonatkozó szentszéki rendelkezések szerint zajló, gyermekvédelmi ügyben indult vizsgálat kapcsán, annak lezárulta előtt olyan állításokat is közölnek, amely tévesek, az eljárás hitelességét veszélyeztetik, továbbá az eljárás alá vont személye mellett a főegyházmegye több papjával, így mások mellett az MKPK titkárával szemben téves, vagy nem bizonyított állításokat fogalmaznak meg, így rendkívül károsak. Le kell szögezzük, az egyházi vizsgálat lefolytatói és a meghallgatottak az egyházi jog szerint jártak el, az egyházi eljárási lépéseket maradéktalanul betartották.
Kalocsa, 2024. szeptember 25.
Dr. Bábel Balázs s. k.
kalocsa-kecskeméti érsek”

A Magyar Hang információ szerint azonban a közleményt nem Bábel Balázs írta, még csak nem is Kalocsán íródott, Bábel Balázs ugyanis lázas betegen feküdt, amikor a szöveg megszületett. A Magyar Katolikus Püspöki Konferencia (MKPK) titkársága, maga Tóth Tamás titkár tartotta fontosnak ezt megírni és szétküldetni, gyakorlatilag kihasználva azt, hogy Bábel Balázs érsek egy gége- és hangszálgyulladás miatt telefonálni sem tud, állítja a Magyar Hang. Minderről maga az érsek is írt egy levélben, melyet az MKPK tagjainak, vagyis a püspököknek és érsektársainak címzett és amelya laphoz is eljutott.

A levélben azt fejtette ki, hogy az MKPK sajtóosztálya küldte nekik a közleményt, ráadásul folyamatosan sürgették az érsekség munkatársait, hogy mikor adják már ki, és ő a betegsége miatt nem tudta a véleményét hallatni.

A lap felidézi, hogy Tóth Tamást, az MKPK titkárát a katolikus felekezeten belül a kormány–egyház-kapcsolat kulcsfigurájaként tartják számon mindkét oldalon; Semjén Zsolt négy éve a Magyar Érdemrend tisztikeresztje kitüntetéssel ismerte el őt. A Válasz Online említett cikke szerint Tóthot tanúként hallgatták meg a fiatalkorúak sérelmére elkövetett szexuális visszaélések gyanúja miatt indult egyik, Hatházi Róbert kecskeméti plébánost érintő belső egyházi eljárásban. Tóthot Hatházi Róbert jó barátjaként és mentoraként tartják számon.

A Kalocsa-Kecskemét Főegyházmegye szerint az említett „közleményt az MKPK Sajtószolgálata szövegezte meg.” Az MKPK sajtószolgálatáért pedig Tóth Tamás titkár felel.

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Előfizetőink máshol nem olvasott, higgadt hangvételű, tárgyilagos és
magas szakmai színvonalú tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Korlátlan hozzáférést adunk az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz is, a Klub csomag pedig a hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmazza.
Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!