2p

Az illúziók vége – a racionalitás kezdete –
úgy tűnik el az ESG, hogy velünk marad?

Klasszis Fenntarthatóság 2025 konferencia

2025. november 4., Budapest

Jelentkezzen most!

A főpolgármester az újabb kudarcos szavazásra reagált.

Mint korábbi cikkünkben is írtuk, szerdán második alkalommal sem sikerült többséget szerezni a főváros Tulajdonosi Bizottságában annak a javaslatnak, amely megszüntetné a Sziget korábbi közterület-használati hatósági szerződését.

A főpolgármester Facebook-oldalán reagált a fejleményekre, mint írta,

a Bizottság fideszes és tiszás képviselői meggátolták, hogy elkezdődhessenek az érdemi tárgyalások a Sziget megmentéséről, a budapesti érdekekről. A Fidesz képviselői bátran tartózkodtak, a Tisza képviselői még bátrabban gombot sem nyomtak.

Próbálom érteni, mi értelme ennek a károkozásnak, de még nem jöttem rá. Hogy hozzá nem értésről vagy valami tudatos politikai ármányról van-e szó, az most már mindegy is. Mindenkinek a saját felelősségével kell elszámolnia.

Karácsony Gergely hozzátette, véleménye szerint „ahhoz, hogy a Sziget Fesztivál fennmaradjon, hogy ebből legyen a fővárosnak akármennyi bevétele, és hogy komoly kedvezményeket tudjunk elérni a budapestiek számára, ahhoz az kell, hogy elfogadják az amúgy is ellehetetlenülő régi szerződés megszüntetését. Mert addig nem lehet jogilag új szerződést kitárgyalni, hiszen ez egy közigazgatási hatósági eljárás.”

Kiemelte,

olyan megállapodást lehetett volna kötni, hogy a város és a fesztivál közös élményt kínáljon az ide látogatóknak, aminek a hasznából mindketten részesülhetnek. És erről természetesen a Fővárosi Közgyűlés, vagyis a frakciók hozhattak volna végső döntést – írhattak volna akkor új Facebook-posztokat, anyázhattak volna engem megint fennhangon, mit bánom én, aggódhattak volna a „nemzet kulturális szívdobbanásáért” könnyes szemmel, csak közben felelősséget is kellett volna vállalni.

A főpolgármester teljes posztját itt nézheti meg:

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Előfizetőink máshol nem olvasott, higgadt hangvételű, tárgyilagos és
magas szakmai színvonalú tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Korlátlan hozzáférést adunk az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz is, a Klub csomag pedig a hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmazza.
Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!