3p

Jogellenes módon sarcolja meg a kormány a fővárost, erről már több bírósági végzésünk is van – mondta Karácsony Gergely sajtótájékoztatón. A főpolgármester tárgyalásokat kezdeményez, enélkül ugyanis a főváros működőképessége is veszélybe kerülhet.

A főváros a szakadék szélén van, a kormánynak figyelembe kell vennie a Fővárosi Törvényszék végzését, ami szerint a jelenlegi formájában alaptörvény-ellenes a szolidaritási hozzájárulás beszedése – erről beszélt Karácsony Gergely sajtótájékoztatón. A főpolgármester hozzátette: az idei évre 89 milliárd forintot kellene befizetniük a központi költségvetésbe, azonban a Fővárosi Törvényszék tegnapi döntése mellett korábban már az Alkotmánybíróság és az Állami Számvevőszék is megállapította, hogy jogellenesen emelné le a kormány ezt az összeget Budapest számlájáról.

Karácsony Gergely tárgyalóasztalhoz hívja a kormányt, miután jogellenesnek titulálta a Fővárosi Törvényszék a szolidaritási adó beszedésének módját
Karácsony Gergely tárgyalóasztalhoz hívja a kormányt, miután jogellenesnek titulálta a Fővárosi Törvényszék a szolidaritási adó beszedésének módját
Fotó: MTI/Máthé Zoltán

„A tét most 50 milliárd forint, ez az az összeg, amit nem tud a főváros kigazdálkodni anélkül, hogy ne kerüljön veszélybe a közszolgáltatások fenntartása az év végéig” – tette hozzá Karácsony. 

A főpolgármester szerint egyértelműen bebizonyosodott, hogy nekik van igazuk ebben a vitában a kormánnyal szemben. Először 2024-ben nyertek pert jogerősen a szolidaritási hozzájárulási adóval kapcsolatban, amit hétfőn a Fővárosi Törvényszék ismét megerősített. „Ez egy szóbeli megállapítás volt, az írásbeli végzés még nem érkezett meg. Arra azonban nincs időnk, hogy megvárjuk, amíg az Alkotmánybíróság esetleg jövőre újabb határozatot hoz az ügyben. Ezért arra kérem a kormányt, hogy térjen vissza a tárgyalóasztalhoz” – mondta Karácsony.

A főváros és a kormány között nyáron szakadtak meg a tárgyalások, most ezeket szeretné újraéleszteni a főpolgármester. Augusztusban lejárt a csődvédelem, ezért fennáll a veszélye, hogy az Államkincstár leemelheti a kérdéses összeget Budapest számlájáról. „Lesz olyan pillanat, amikor rendelkezésre állna ez az összeg, hiszen a fővároshoz minden évben szeptemberben és márciusban folyik be az iparűzési adó. Azonban ez teljességgel jogellenesen történne, ezért arra kérem a kormányt, hogy üljön vissza a tárgyalóasztalhoz” – ismételte meg Karácsony. Aki szerint a kormánynak sem érdeke, hogy a főváros működőképessége veszélybe kerüljön.

„Politikai, erkölcsi és jogi értelemben is igazunk van, nyitottak vagyunk az egyeztetésre. Elfogyott a pénzünk és a türelmünk” – tette hozzá a főpolgármester. Kíváncsian várjuk a kormányzat reakcióját.

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Előfizetőink máshol nem olvasott, higgadt hangvételű, tárgyilagos és
magas szakmai színvonalú tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Korlátlan hozzáférést adunk az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz is, a Klub csomag pedig a hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmazza.
Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!