Ráadásul minősített eset, mert előbb kizsebeli Budapestet, majd amit törvénytelenül elvett a várostól, azt hitelként akarja nagy kegyesen visszaadni kamattal. Zsebes uzsorások – vádol Karácsony Gergely Facebook bejegyzésében.
„Ott tartunk, hogy a kormány saját törvényjavaslata cáfolja meg a miniszterelnök kimondott szavait. Teljességgel végiggondolatlan szöveg került a parlament honlapjára, olyan, ami minden egyes, első személyben megfogalmazott ígéret ellenére sem garantálja azt, hogy a Budapest-család dolgozói időben megkapják a bérüket” – állapítja meg a főpolgármester.
Fotó: BKK
Mi célból?
A főpolgármester szerint „ordít róla, hogy egy céljuk volt: a főpolgármester bokáztatása és Budapest meghunyászkodásra kényszerítése. Mert még mindig nem fogják föl, hogy Budapest nem fog letérdelni, és nem engedi a gerincének megroppantását.”
„A kormány hitelnek nevezi azt, ami valójában adósság, segítségnek nevezi azt, ami valójában kötelesség. Minden forint, amit Budapest visszakap, az nem adomány, nem kegy, hanem a budapestiek pénze, amit törvénytelenül vettek el tőlük. De van ebben a „törvényjavaslatban” legalább egy beismerés: hat hónapos határidőket tartalmaz, amiből következik, hogy a kormány nem tervez hat hónapnál tovább. Ebben legalább egyetértünk” – érvel Karácsony.
Betartani
„Én nem másért küzdök, mint hogy Magyarország kormánya tartsa be Magyarország törvényeit. Meg az is lehet, hogy ez a küzdelem most kezdődik csak igazán. Budapest működőképessége, a dolgozóink bérének kifizetése számomra nem lehet presztízskérdés, kisstílű politikai játszmák áldozata” – írja a főpolgármester.
„Ha a kormány minden ígérete ellenére a dolgozóink nem kapják meg időben a pénzüket, akkor pontosan tudják, hol és kitől kell majd követelniük, kin kell behajtani az ígéretét. Ha így lesz, akkor abban nem lesz köszönet,” – húzza alá Karácsony Gergely.
