3p

A főpolgármester a szolidaritási hozzájárulás kapcsán született keddi kormányrendelet nevezte így. 

Karácsony Gergely csütörtökön a Facebook-oldalán a Kormányinfón elhangzottakra reagáló bejegyzésében úgy fogalmazott: 

„egy nap alatt megbukott a kormány jogtipró rendelete!”

„Sipítoznék? Ezt mondta a bülbülszavú miniszter azután, hogy a kormány rendeletben utólag ír felül bírósági ítéleteket. A kormány. Utólag. Bírósági ítéleteket” - írta a főpolgármester.

Hozzátette: talán nincs jogvégzett ember, aki ennek láttán ne kiáltott volna botrányt, de ezek szerint a miniszterség, a hatalom hübrisze azt is kitörli a fejből, amit a jogi egyetemen tanítanak. Szavai szerint persze ha a kormánynak nem számít a római jog, az alkotmány, az európai alapjogi charta, a bírói függetlenség, akkor a jog fölé helyezi magát, csak közben ezzel azt is üzeni: nem számítanak neki ennek az országnak a polgárai sem.

Ha ezt meg lehet tenni a fővárossal, akkor meg lehet tenni bárkivel, és akkor helye van a kiállásnak, helye van a tiltakozásnak, és „tőlem akár hívhatják sipítozásnak is” - írta a főpolgármester az MTI híre szerint. 

Karácsony Gergely úgy fogalmazott:

„Budapest nincs egyedül a harcában. Az, hogy több település is perli a kormányt az igazságtalan és törvénytelen sarcolás miatt, az önmagában leplezi a kormány hazugságát: nem igaz, hogy a Budapesttől elvett pénz a kistelepüléseknek jutna.”

A főpolgármester biztató jelnek nevezte, hogy „a nyilvánvalóan alkotmányellenes, az európai joggal szemben álló kormányrendeletnek lehet is, kell is ellentartani, lehet bízni az igazságszolgáltatás még megmaradt függetlenségében, ezt jelzi, hogy a Szigetszentmiklós által indított pert a kormányrendelet ellenére sem szüntette meg a bíróság”.

A főváros azonnali jogvédelem iránti kérelmének elbírálásáig „kénytelenek vagyunk óvintézkedéseket tenni, a beszállítói számlák kifizetésének visszafogásán dolgozni, de mint eddig, ezután is az a cél, hogy visszaszerezzük a budapestiektől jogellenesen elvett pénzt, és a budapestiek hétköznapjait a lehető legnagyobb mértékben megóvjuk az aljas kormánypolitika következményeitől, tesszük, amíg tudjuk” - zárta bejegyzését Karácsony Gergely.

Mint ismert, veszélyhelyzetre hivatkozva jelent meg a kedden a Magyar Közlönyben egy kormányrendelet, amely szerint az önkormányzati szolidaritási hozzájárulás esetében „a törvényben megállapított fizetési kötelezettség teljesítése az önkormányzatok esetében sem lehet vita tárgya”. 

 

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Előfizetőink máshol nem olvasott, higgadt hangvételű, tárgyilagos és
magas szakmai színvonalú tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Korlátlan hozzáférést adunk az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz is, a Klub csomag pedig a hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmazza.
Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!