2p

Az Alkotmánybíróság másodszor döntött a főpolgármester-választás ügyében: visszadobták az újraszámlálást támadó panaszt. Közben Karácsony Gergely előnye tovább nőhetett. 

Az Alkotmánybíróság múlt héten semmisítette meg azt a kúriai döntést, amely helybenhagyta a választás eredményét megállapító határozatot. A Kúria ezután elrendelte az érvényes szavazatok újraszámlálását, ami egyébként jelenleg is tart, ám ezt a végzést is megtámadták, mondván, a döntéssel a törvény által nem biztosított új jogorvoslat került az eljárásba. Az alkotmányjogi panaszt azonban az Alkotmánybíróság öttagú tanácsa visszautasította - írja az Index.

Noha az újraszámlálást követően a Nemzeti Választási Bizottság (NVB) határozatát ismételten meg lehet támadni a Kúriánál, illetve az Alkotmánybíróságnál, alkotmányjogi szakértők szerint az ügy jogi része eldőlt.

Az újraszámlálás után az NVB-nek a Kúria útmutatása szerint újabb határozatban kell megállapítani a főpolgármester-választás végeredményét. Bár alkotmányjogi szakértők szerint az ügy jogi része eldőlt, az NVB határozatát bírósági felülvizsgálati kérelemmel ismét meg lehet támadni a kúriánál, majd a kúria újabb végzését alkotmányjogi panasszal az alkotmánybíróságnál.

Ki örülhet a végén?

Ha pénteken megszületik az NVB választási eredményt megállapító határozata, az legkésőbb július végén lesz jogerős.

Az Index szerdán úgy értesült, hogy a XIII. kerületben Karácsony Gergely tudta növelni előnyét Vitézy Dáviddal szemben. A többi kerülettel együtt így a 41 szavazatnyi különbség akár több százra emelkedhetett az újraszámlálás második napján.

Csütörtök délután a 24.hu több forrásra hivatkozva írt arról, hogy körülbelül 230-250 vokssal növekedett a Karácsony Gergelyre leadott szavazatok száma az újraszámolás után.

 

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Előfizetőink máshol nem olvasott, higgadt hangvételű, tárgyilagos és
magas szakmai színvonalú tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Korlátlan hozzáférést adunk az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz is, a Klub csomag pedig a hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmazza.
Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!