Az EIT összes innovációs területét lefedő képviselet bekapcsolja a helyi innovátorokat és a többi érintettet Európa legnagyobb innovációs ökoszisztémájába, és lehetővé teszi, hogy a magyar tehetségek és vállalkozók egy helyen érhessék el az EIT Community oktatási, vállalkozásösztönző és innovációt támogató programjait – áll a szervezet közleményében.
Információs pontként összegyűjti az EIT Közösség szolgáltatásairól és lehetőségeiről szóló híreket, továbbá az üzleti, oktatási és kutatási szervezetek közötti együttműködések ösztönzésével is segíti a térség versenyképességét, gazdasági növekedését – írták. Az EIT Regionális Innovációs Program (EIT RIS) keretében létrejött képviselet egy több mint 20 európai országra kiterjedő hálózat része lesz.
Az EIT Community Hungary január 22-én ünnepélyesen is megnyílik, ekkor bemutatják a rendelkezésre álló forrásokat és az együttműködési lehetőségeket a közlemény szerint. A 2008-ban alapított EIT segíti a vállalkozások, a felsőoktatási intézmények és a kutatóintézetek együttműködését, elősegítve a vállalkozás- és innovációbarát környezet fejlődését Európában – olvasható az intézmény honlapján. Várakozásaik alapján a partnerségek résztvevőinek újításai erősíthetik a földrész versenyképességét, emelhetik az életszínvonalat és új munkahelyet teremthetnek.