2p

Orbán Viktor – és delegációja – szerdán délelőtt a Vatikánban találkozott Ferenc pápával, ahol a nyilvános audiencia előtt egy privát beszélgetésen is részt vettek a felek, majd meg is ajándékozták egymást. 

Orbán Viktor miniszterelnök Ferenc pápánál járt audiencián és 35 percen keresztül beszélgetett a szentatyával a VI. Pál teremben az általános audiencia előtt. Az államtitkárságon folytatott megbeszéléseken az ukrajnai háború és a béketörekvések, Magyarország uniós elnöksége, a család és a fiatalok támogatása volt a téma.

A beszélgetés az ajándékok cseréjével, köztük egy 18. századi Szentföld-térképpel ért véget – írja az Index a Vatikáni Sajtóirodára hivatkozva.

Orbánt kíséretével – köztük feleségével, Lévai Anikóval és Habsburg-Lothringen Eduárd szentszéki nagykövettel – a VI. Pál-terem aulájában fogadták, mielőtt a pápa átvonult a Szent Péter térre az általános audienciára.

A Vatican Media által közreadott képen Ferenc pápa  audiencián fogadja Orbán Viktor miniszterelnököt a Vatikánban 2024. december 4-én. Jobbról Semjén Zsolt miniszterelnök-helyettes
A Vatican Media által közreadott képen Ferenc pápa audiencián fogadja Orbán Viktor miniszterelnököt a Vatikánban 2024. december 4-én. Jobbról Semjén Zsolt miniszterelnök-helyettes
Fotó: MTI/Vatican Media

Ezt követően az EU Tanácsának elnökségét július óta betöltő Magyarország vezetőjét Pietro Parolin bíboros államtitkár fogadta, akit Miroslaw Wachowski, az államokkal való kapcsolatokért felelős államtitkár-helyettes kísért el. A találkozón „hangsúlyozták a szilárd és gyümölcsöző kétoldalú kapcsolatokat, és mély elismerésüket fejezték ki a katolikus egyház elkötelezettségéért a magyar társadalom fejlődésének és jólétének előmozdítása iránt”.

A vatikáni jegyzék továbbá arról is tájékoztat, hogy „mindenekelőtt az ukrajnai háborúra tértek ki, figyelmet fordítva annak humanitárius következményeire és a béke előmozdítására tett erőfeszítésekre”. Megvizsgáltak „más, közös érdeklődésre számot tartó témákat is, mint például az Európai Unió Tanácsának magyar elnöksége, a család központi szerepe és a fiatalabb generációk védelme.”

A hagyományos ajándékcserén Ferenc pápa egy Gyengédség és szeretet című terrakotta alkotást, valamint pápai dokumentumokat tartalmazó köteteket, a 2024-es békeüzenetet és a 2020. március 27-i Statio Orbisról szóló, a LEV által szerkesztett könyvet ajándékozott Orbánnak. A miniszterelnök Henri Didon dominikánus atya 1896-os Jézus Krisztus élete című művének egy példányával és egy nagyon régi, 1700-ból származó Szentföld-térképpel viszonozta a pápa nagylelkűségét.

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Előfizetőink máshol nem olvasott, higgadt hangvételű, tárgyilagos és
magas szakmai színvonalú tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Korlátlan hozzáférést adunk az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz is, a Klub csomag pedig a hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmazza.
Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!