2p

A Védelmi Beszerzési Ügynökség feltörésével kapcsolatban lennének kérdései Harangozó Tamásnak.

Amikor a csütörtöki Kormányinfón Gulyás Gergelyt a Védelmi Beszerzési Ügynökség szervereinek közelmúltbeli feltöréséről kérdezték, a miniszter így felelt:

„Érzékeny adat nem került ki.”

Harangozó Tamás, az Országgyűlés Honvédelmi és Rendészeti Bizottságának MSZP-s alelnöke szerint azonban ez legalábbis kérdéses.

A politikus elmondta, hogy kiszivárogtak érzékeny katonai információk, többek között fegyverrendszerek beszerzéséről és azok szállítási részleteiről. A dark webre feltöltött információk között találhatók a magyar honvédség új fegyverbeszerzései is, amelyekről Harangozó szerint „rettenetesen érzékeny és értékes katonai adatok” láttak napvilágot, különösen az aktuális nemzetbiztonsági helyzetben. 

Harangozó példaként említette, hogy a dokumentumokban részletesen szerepel, milyen lézeres célmegjelölő berendezéseket, légvédelmi rakétarendszereket vásárolt Magyarország, ezek pontos szállítási időpontjai és helyszínei. „Egy háborús helyzetben ezek nem érzékeny adatok?”

– tette fel a kérdést Harangozó az ATV műsorában, ahol azt is elmondta, hogy a támadás óta két bizottsági ülésük is volt, de a Honvédelmi Minisztérium egyiken sem adott tájékoztatást az esetről, pedig itt a nyilvánosság kizárásával lehetett volna tájékoztatni a bizotttság tagjait a történtekről.

A politikus azt sem érti, mi történt a támadás után: a Védelmi Beszerzési Ügynökség néhány napig saját dokumentumaihoz sem fért hozzá. „Ha meg azóta hozzáfér, akkor mi történt? Mert nekem az nem elég, hogy mi nem fizetünk, nem tárgyalunk terroristákkal. Akkor mi történt?  Magyarország föltörte a világ egyik legnagyobb hackercégének a gépét, és visszaszerezte?” – tette fel a kérdést.

Harangozó azt is elmondta, hogy kezdeményezték a Honvédelmi Bizottság rendkívüli ülésének összehívását, de ha ez nem történik meg,

„akkor nem lesz más választásunk, akkor a miniszter éves meghallgatásán nyílt ülésen fogjuk ezeket a kérdéseket feltenni, de szerintem a honvédség többet érdemel ennél”.

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Előfizetőink máshol nem olvasott, higgadt hangvételű, tárgyilagos és
magas szakmai színvonalú tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Korlátlan hozzáférést adunk az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz is, a Klub csomag pedig a hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmazza.
Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!