2p

A fidesz frakcióvezetője viszont fontos részleteket kihagyott.

„Mint sokan mások, én is alig aludtam éjjel” – ezzel indította hétfő reggeli Facebook-bejegyzését Kocsis Máté, posztját a 24.hu vette észre. A Fidesz frakcióvezetője a bejegyzését aztán ezzel folytatta: „Hánykolódtam, többször felriadtam, kimentem a konyhába egy pohár vízért, majd teáért, visszafeküdtem, de semmi. Legfeljebb talán két órát, nyugtalanul.”

Majd kiderült, hogy mire gondolt Kocsis Máté:

Bár már indul a nap és a munka, a gyerekeket nemsoká elviszem a suliba, de még mindig nem csitul bennem a döbbenet üres érzése által keltett tehetetlen düh afelett, hogy Csárdi Antal kilépett az LMP-ből.

Az ügy előzménye, hogy Csárdi Antal nemrégiben bejelentette, hogy kilép az LMP-ből. Kocsis Máté viszont arról nem ejtett szót a bejegyzésben, hogy Csárdi egy interjúban azt mondta, hogy egy pillanat alatt döntött a kilépésről, miután bizonyítékot látott arról, hogy Rogán Antal, Vitézy Dávid és Ungár Péter egyeztettek a Vitézy-projektről.

A 444.hu-nak adott interjúban Csárdi Antal úgy fogalmazott:

„A szememben az LMP megszűnt ellenzéki pártnak lenni. Ez nem csak úgy lóg a levegőben: egy számomra rendkívül megbízhatónak tartott személytől eljutott hozzám egy olyan bizonyíték, ami igazolja, hogy még azelőtt, hogy a kongresszus döntött volna a Vitézy-projektről, előrehaladott egyeztetések zajlottak Rogán Antal, Vitézy Dávid és a párt vezetése között.”

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Előfizetőink máshol nem olvasott, higgadt hangvételű, tárgyilagos és
magas szakmai színvonalú tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Korlátlan hozzáférést adunk az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz is, a Klub csomag pedig a hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmazza.
Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!