2p

Az illúziók vége – a racionalitás kezdete –
úgy tűnik el az ESG, hogy velünk marad?

Klasszis Fenntarthatóság 2025 konferencia

2025. november 4., Budapest

Jelentkezzen most!

Hivatalos útnak minősül Orbán Viktor múlt hétvégi, nem hivatalos írországi látogatása.

Hivatalos útnak minősül Orbán Viktor múlt hétvégi, nem hivatalos írországi látogatása, amikor a miniszterelnök Dublinba utazott, hogy a helyszínen tekintse meg az ír és a magyar válogatott világbajnoki selejtezőjét – ez következik a Kormányzati Tájékoztatási Központ 24.hu-nak küldött válaszából.

A lap hozzáteszi: a dublini kormányzat az út magánjellegét hangsúlyozta. Az ír külügyminisztérium az Irish Timesnak adott nyilatkozatában ugyanis azt közölte, hogy a magyar kormányfő privát céllal, kizárólag a mérkőzésre érkezett az országba, az úttal kapcsolatosan „nincsenek tervezett hivatalos események”, vagyis nem találkozott egyetlen ír politikussal sem.

Van ennek egy rendje. Amennyiben a miniszterelnököt nemzeti vagy nemzetközi sportszervezet vagy sportszövetség hívja meg egy eseményre, az hivatalos útnak minősül. Ilyenkor az utat az állam szervezi és fizeti – ezt közölte a portállal a Kormányzati Tájékoztatási Központ szerdán.

Az állam fizetett
Az állam fizetett
Fotó: AFP

A KTK-t azt követően kérdezték meg ismét, hogy a miniszterelnök az Öt YouTube-csatornának adott, szerdán közzétett interjújában azt mondta: ilyen esetekben az utazása költségeit a magyar állam fizeti, mert a Magyar Labdarúgó Szövetség meghívására megy. Orbán szerint a parlament ezt a rendszert egyszer már megvitatta, és arra jutott, hogy rendben van. A KTK pedig egyenesen azt írta lapunknak, hogy erről „parlamenti döntés van”, ám hogy milyen döntésre utalnak, még nem válaszoltak.

Nem feleltek arra a kérdésre sem, hogy végül mekkora összeget fizettek vagy fizetnek ki az útért.

A magánrepülő, amelyből a hazaút után kiszállva megörökítették a kormányfőt, egyébként nem az MLSZ-elnök Csányi Sándor magángépe, hanem az Air-Invest Vagyonkelő Kft.-é. A cég a Csányi elnökölte OTP Bank 100 százalékos tulajdona. Mindez azért lényeges, mert a KTK korábban azt közölte: „Orbán Viktor az ír-magyar meccsre a szokásoknak megfelelően az MLSZ elnökével utazott el, és vele is utazott haza” – teszi hozzá a lap. 

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Előfizetőink máshol nem olvasott, higgadt hangvételű, tárgyilagos és
magas szakmai színvonalú tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Korlátlan hozzáférést adunk az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz is, a Klub csomag pedig a hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmazza.
Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!