2p

A házelnök szerint semmi keresnivalója az uniós zászlónak a parlamenten.

A Magyar Narancs arra volt kíváncsi, hogy azután, hogy Magyarország átvette az Európai Unió Tanácsának soros elnökségét, kikerül-e az Európai Unió zászlója a magyar parlament épületére, ugyanis a házelnök eddig következetesen ignorálta az európai közösség zászlójának megjelenítését, helyette a székelyföldi autonómiára utaló székely zászlót lengeti a szél a Kossuth téren.

Ragaszkodik a bevett szokáshoz Kövér László
Ragaszkodik a bevett szokáshoz Kövér László
Fotó: MTI/Koszticsák Szilárd

A portálnak megküldött válaszában az Országgyűlés Sajtóirodája azt közölte, hogy Kövér László tartva magát elvéhez,

nem fogja kihelyezni a EU-lobogót az uniós elnökség ideje alatt sem.

A cikk szerint a sajtóiroda ismét az európai zászló és az európai lobogó használatáról szóló 2004. évi XXIX. törvényben jelölte meg az uniós zászló mellőzésének okát. Ez a jogszabály ugyanis úgy rendelkezik, hogy amennyiben a feltételek adottak, az európai zászlót ki kell tűzni, vagy fel kell vonni azon középületeken, illetve középületek előtt, amelyek esetében a nemzeti zászlót is ki kell tűzni, vagy a nemzeti lobogót fel kell vonni, de meghatározott intézmények, és az Országgyűlés épülete ez alól kivételt képeznek.

Ennek alapján a házelnök nem kötelezhető arra, hogy kitegye a zászlót, de ez tiltva sincs, azaz ha Kövér rokonszenvezne az Európai Unióval, kitehetné azt.

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Előfizetőink máshol nem olvasott, higgadt hangvételű, tárgyilagos és
magas szakmai színvonalú tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Korlátlan hozzáférést adunk az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz is, a Klub csomag pedig a hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmazza.
Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!