Megszületett a Közlekedési Múzeum ötletpályázatának eredménye – posztolta ki Lázár János közösségi oldalára vasárnap, és egyben be is mutatta az általa Budapestről Debrecenbe (vagyis inkább Debrecen mellé) költöztetni szándékozott múzeum ötletpályázatának látványtervét.
„A modern, jövőbe mutató épületegyüttes 3D mozitermet, éttermet, konferencia- és rendezvényteret, valamint oktatási központot is magában foglal majd. Célunk egy emblematikus, a legmodernebb múzeumtechnológiai követelményeknek megfelelő, világszínvonalú intézmény megteremtése a vidék fővárosában, Debrecenben”
- írta a miniszter.
Percekkel később megérkezett Vitézy Dávid, a Podmaniczky Mozgalom fővárosi frakcióvezetőjének válasza:
„Ha a hozzá nem értés fájna, Lázár János megállás nélkül ordítana”
- hangzik a felütés, majd Vitézy hozzáteszi:
„Ez a helyszín egy kamionpihenőnek talán alkalmas lenne, országos múzeumnak biztosan nem.”
A fővárosi politikus szerint mindez csak Lázár „Budapest-gyűlöletből eredő vágyának újabb torzszüleménye”. Ráadásul szerinte ez még a törvényi előírásoknak is ellentmond, mivel az tiltaná a zöldmezős beruházásokat, amennyiben van alkalmas barnamezős terület – Vitézy szerint készen állnaka tervek, hogy a múzeum az Északi Járműjavító csarnokaiba költözzön.
„De nem, csak azért sem, mert a lényeg, hogy Budapest és a fővárosiak tanulják meg, hol a helyük – még akkor is, ha mellékhatásként ezzel mondjuk egész Nyugat-Magyarország is megtanulja, hisz az ország feléből a bécsi múzeum közelebb lesz, mint a debreceni”
- írja még Vitézy.