A Népszava cikke emlékeztet: Lázár János építési és közlekedési miniszter májusban még azt ígérte, hogy még abban a hónapban megjelenik a pályázati felhívás „18 új, biztonságos és magas komfortú” szerelvény beszerzésére, így az első járművek 2027-ben meg is érkezhetnek. A tendert azonban azóta se írták ki.
Lázár János kedden azt ígérte: még ebben az évben elkezdődik 54 új HÉV-szerelvény beszerzése, továbbá nem csupán a szentendreire, hanem miniszterként valamennyi HÉV-vonalra kiadta a rekonstrukció tervezési megbízását.
A Népszava azt írja: utóbbiról Lázár János májusban még azt mondta, ha minden a tervek szerint alakul, két-három év múlva új szerelvényekkel utazhatnak a szentendreiek. A miniszter akkor 200 milliárdos költséggel számolt a projekt egészére, amit hazai és a uniós forrásból teremtenének elő. Erre azonban egyre kisebb az esély – írja a lap.
Fotó: Fortepan / Fortepan/Album057
A választásokig már aligha lehet nyélbe ütni az üzletet, miközben a jelenlegi uniós pénzügyi ciklus forrásai csak 2029-ig érhetőek el. Ráadásul az európai vasútgyártási kapacitások ismeretében teljesen irreálisnak tűnik, hogy a szállítói szerződés aláírása után fél évvel megérkezzenek az első szerelvények. A folyamat legalább három év a szerződés aláírásától kezdve, de akár 50 hónap is lehet a lap szerint.
„Egyre kevésbé vehetőek komolyan Lázár János szavai. Májusban még hónap végét ígérte, most már az év végét. De a két ígéret között nem történt semmi” – mondta a Népszavának Vitézy Dávid fővárosi képviselő.