2p

Fülöp Attila nem akarta engedni, hogy a Tisza Párt elnöke átadja az adományait, heves szóváltás, éneklés, jogászkodás is volt Óbudán.

Magyar Péter, a Tisza Párt elnöke tovább üti a vasat a gyermekotthonok kapcsán, péntek reggel az óbudai Szilágyi Erzsébet gyermekotthonban akarta átadni a párt által a gyerekeknek gyűjtött adományokat.

Feltűnt azonban Fülöp Attila gondoskodáspolitikáért felelős államtitkár, aki közölte, hogy az adományozásra vonatkozó, az államtitkársággal aláírt szerződés hiányában ezt nem teheti meg, az adományokat egy központi helyre kellene leadni, nem a gyermekotthonokban átadni. Erre Magyar azzal kontrázott, hogy Szentkirályi Alexandra vagy Lévai Anikó akkor hogyan vihetett közvetlenül adományokat, majd arra szólította fel Fülöp Attilát, hogy készítse elő neki ugyanazt a szerződést, amelyet a fentiekben említetteknek, és ő rögtön alá is írná azt.

Végül Magyar Péterék bevitték az ajándékokat az épületbe, de átadni nem tudták azokat. A Tisza elnöke azt ígérte, hogy továbbra is ugyanígy fognak próbálkozni az adományozással, majd elindult az államtitkárság irányába.

Dull Szabolcs politikai elemző, a Telex egykori főszerkesztője Facebook-posztban reagált a történtekre. Szerinte a jelenetsor megint Magyar Péternek kedvezett, aki a jogi vitát egyértelműen politikai síkra tudta terelni.

"Magyar megint elő tudott állítani egy olyan politikai kommunikációs helyzetet, amelyben ő eleve jobb pozícióból indul: a saját témájában vitatkozik vele egy államtitkár. [...]  Aligha nyerhető ez a sztori így a Fidesznek és a kormánynak, hiszen a néző/választó azt látja, hogy a nehéz sorsú gyerekeket fosztják meg az ajándékoktól valamilyen jogászkodással.

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Előfizetőink máshol nem olvasott, higgadt hangvételű, tárgyilagos és
magas szakmai színvonalú tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Korlátlan hozzáférést adunk az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz is, a Klub csomag pedig a hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmazza.
Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!