A Tisza Párt elnöke közösségi oldalán így fogalmazott:
„a Fővárosi Ítélőtábla pár perce hatályon kívül helyezte az első fokú bíróság ítéletét, amelyben korábban nevetséges módon azt mondták ki, hogy az (…) Index csak véleményt fogalmazott meg nyáron, amikor hamisított dokumentumokra hivatkozva adóemeléssel vádolta a Tiszát. Az Ítélőtábla új eljárás lefolytatására utasította az elsőfokú bíróságot.”
A 444 cikkében hozzátette, az Index információik szerint első fokon azzal érvelt, hogy a cikkük valójában nem a Tisza Pártról, hanem a Tisza Gazdasági Kabinetje és szakértője által megfogalmazott tervekről szólt, és nem állították, hogy a Tisza hivatalos programjáról írtak volna. Szerintük ők csak véleményt közöltek, amit az is alátámaszt, hogy a címben azt írták, adóemelésre készülhet a Tisza Párt, nem pedig azt, hogy arra is készül.
A cikk szerint a bíróság elfogadta az érvelést, viszont az Ítélőtábla most új eljárás lefolytatására utasította őket.
Ahogy arról a napokban cikkünkben írtunk, azóta az Index közzétett még egy állítólagos adóprogramot, erről azonban kiderült, hogy nemlétező tanulmányokra hivatkozik, és Magyar Péter is egyértelmű hamisítványnak nevezte azt.
