4p

Az előző kormány kancelláriaminisztere kikelt a Tisza-kabinet által indítványozott Alaptörvény-módosítás ellen, amire Magyar Péter reagált.

Mint arról szombaton beszámoltunk, Magyar Péter miniszterelnök bejelentette, hogy a kormány nevében benyújtotta az Országgyűlésnek az Alaptörvény 17. módosítására vonatkozó javaslatot.

Ez az alábbiakra terjed ki:

  1. 12 éves (vagy három ciklusos) Időkorlát az országgyűlési képviselőknek.
  2. A jelenlegi köztársasági elnök megbízatásának megszűnése.
  3. Függetlenebb Alkotmánybíróság. 70 éves életkori határ bevezetése.
  4. Erősebb bírói önigazgatás, a Kúria és az OBH elnökének bírók által kezdeményezhető visszahívása.
  5. Nemzeti Vagyonvisszaszerzési és Vagyonvédelmi Hivatal létrehozása.
  6. Kevesebb sarkalatos törvény.
  7. Az Alkotmánybíróság hatásköreinek visszaadása.
  8. A Költségvetési Tanács vétójogának eltörlése.
  9. A közpénz védelmének erősítése.
  10. A vármegyék visszanevezése megyékre.
  11. Az önálló szabályozó szervek alaptörvényi szabályainak felülvizsgálata.
  12. Az önálló Országgyűlési Őrség megszüntetése. Egységes rendészeti igazgatás.

A benyújtott alkotmánymódosítás az alkotmányos demokrácia vége és az önkényuralom kezdete Magyarországon – értékelt az MTI híre szerint Gulyás Gergely, a Fidesz parlamenti frakcióvezetője a Facebook-oldalán szombat délután, miután Magyar Péter miniszterelnök bejelentette az Alaptörvény 17. módosítására vonatkozó kormányzati javaslat benyújtását.

Gulyás Gergely úgy fogalmazott, hogy az alkotmánymódosítással politikai megfontolásból leváltják az alkotmányos megbízatását jogszerűen gyakorló köztársasági elnököt, „lefejezik az Alkotmánybíróságot”, korlátozzák a demokratikus választást, és a jelenlegi ellenzéki képviselők több mint fele nem lesz többé választható Magyarországon.

A fideszes politikus szerint „mindez nem egyszerű határátlépés”. Közölte: ha ezt meg lehet tenni az államfővel, az Alkotmánybírósággal és a parlamenti ellenzékkel, akkor „mostantól bárkivel bármit meg lehet tenni Magyarországon”. Azzal folytatta, hogy a rendszerváltoztatás óta a jelenlegi a tizedik parlamenti ciklus, és hatodszor van kétharmados felhatalmazása a kormánynak, eddig azonban senki meg sem kísérelte sem a köztársasági elnöknek, sem az alkotmánybíráknak, sem az alkotmánybíróság elnökének eltávolítását; senki meg sem kísérelte kizárni az ellenzéket a demokratikus politikai versenyből.

Gulyás Gergely úgy véli, hogy ez nem a jogállam sérelme, hanem annak vége. Közölte: a Fidesz-frakció hétfői ülésén tárgyalni fog az alkotmányos válsághelyzetre adandó válaszlehetőségekről.

Reagált Magyar Péter

Nem sokat késett Magyar Péter válasza. „Gondolkodom, hogy pontosan mi okoz alkotmányos válsághelyzetet Gulyás Gergely szerint? A bírói önigazgatás megerősítése? Az Alkotmánybíróság Fidesz által elvett jogköreinek visszaadása? Az alkotmánybírókra évtizedekig fennálló 70 éves korhatár visszahozása? Az orbáni gazdasági maffia ellen létrehozandó Nemzeti Vagyonvisszaszerzési és Vagyonvédelmi Hivatal? A jogállam leépítésében aktív szerepet vállaló és a pártállam kiepítésében részt vevő Orbán-báb leváltása? Vagy egy új, a teljes nemzet által közösen megalkotandó Alkotmány?” – írta a kormányfő a Facebook-posztjában.

Magyar szerint különösen viccesen hangzik ez az aggódás az alkotmányozásból Szájer Józseffel viccet csináló Gulyas Gergely szájából… „De azért örülök, hogy annyira mégsem válságos a helyzet, hogy ráér hétfőre összehívni a Fidesz-frakciót (Pócs Jánost, Takács Pétert, Németh Balázst és a többi alkotmánytudóst)” – jegyezte meg a miniszterelnök egy olyan fotó kíséretében, amelyen – szavai szerint – épp a Gulyás Gergelyék által összetákolt és tizenötször módosított Alaptörvényt lapozgatja, azt, amelyikről soha nem kérdezték meg a magyar embereket.

Magyar Péter az Alaptörvényt lapozgatja
Magyar Péter az Alaptörvényt lapozgatja
Fotó: Facebook/Magyar Péter

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Előfizetőink máshol nem olvasott, higgadt hangvételű, tárgyilagos és
magas szakmai színvonalú tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Korlátlan hozzáférést adunk az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz is, a Klub csomag pedig a hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmazza.
Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!