3p

Szeptemberben nőtt a Tisza Párt támogatottsága, miközben a Fidesz-KDNP-é nem változott.

Szeptemberben nőtt a Tisza Párt támogatottsága, miközben a Fidesz-KDNP-é nem változott, így a hónap végére a TISZA-szavazók aránya már csak 2 százalékponttal maradt el a kormánypártokétól, számolt be az IDEA Intézet. Hozzátették: ha szeptember végén országgyűlési választásokat tartottak volna Magyarországon, akkor a DK és a Mi Hazánk is elérte volna a parlamentbe jutáshoz szükséges 5 százalékos küszöböt, erre a kisebb pártok közül még az MKKP-nek lehetett volna némi esélye.

Mint írták, a nyári EP-választás eredményei abból a szempontból nem jelentettek újdonságot, hogy a Fidesz-KDNP viszonylag magabiztosan győzött, ugyanakkor az nagy változást jelentett, hogy az újonnan megjelenő Tisza Párt egyértelműen a legnagyobb támogatottsággal rendelkező ellenzéki párttá vált.

A választás utáni hónapokban a kormánypárti szavazók aránya lassan csökkent, miközben a Tisza támogatottsága ugyanilyen lassú ütemben növekedett. Az IDEA Intézet szeptember végén, október elején végzett kérdőíves felmérésének eredményei azt mutatják, Magyar Péter pártjának a nyári időszak után az őszi politikai szezon kezdete is meglehetősen jól sikerült: a TISZA támogatottsága emelkedett szeptemberben és már-már elérte a kormánypártokét, írja az IDEA Intézet.

Eszerint ha szeptember végén, október elején parlamenti választásokra került volna sor Magyarországon, a Fidesz-KNDP-re a felnőtt népesség 28 százaléka szavazott volna, 26 százalék viszont a Tisza Pártra adta volna le a voksát. Ez azt jelenti, hogy egy ősz eleji parlamenti választáson a kormánypártok a szavazatok 39 százalékát gyűjtötték volna be, miközben a Tisza hátránya a biztos szavazó, pártot választani tudók között is csak 2 százalékpont lett volna (37 százalék).

A Tisza támogatottsága szeptemberben a teljes népességben és a biztos szavazók körében is 3 százalékponttal növekedett, miközben ebben az időszakban a kormánypárti szavazók hányada nem változott. 

A felmérés szerint két párton kívül az 5 százalékos parlamenti küszöböt a DK és a Mi Hazánk is elérte volna, a kisebb pártok közül egyedül az MKKP tudta stabilizálni valamelyest a helyzetét. Ezen kívül a Momentum, a 2RK, a Nép Pártján és a Mindenki Magyarországa Mozgalom szavazóinak aránya érte el az 1 százalékos szintet a teljes népességben, viszont négy jelenleg még parlamenti képviselőkkel rendelkező pártnak, az MSZP-nek, az LMP-nek és a Párbeszédnek és a Jobbiknak még ennél is kevesebb szavazója volt ősz legelején.

A kutatás módszertana

Az IDEA Intézet a kutatás adatait 2024. szeptember 27. és október 7. között vette fel online kitölthető kérdőív segítségével. A vizsgálat végeredménye reprezentatív az ország felnőtt népességére iskolai végzettség, életkor, nem, településtípus és régió tekintetében. 

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Előfizetőink máshol nem olvasott, higgadt hangvételű, tárgyilagos és
magas szakmai színvonalú tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Korlátlan hozzáférést adunk az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz is, a Klub csomag pedig a hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmazza.
Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!