Legyen nemzeti minimum, hogy ami a magyaroké, azt vissza kell adni a magyaroknak! – mondta Magyar Péter miniszterelnök az Országgyűlés mai ülésén, napirend előtt.
A kormányfő szorgalmazta, legyen nemzeti minimum, hogy minden vitatott szerződést át kell világítani, ahol pedig jogsértés történt, ott az államnak kíméletlenül érvényesítenie kell a magyar emberek, a nemzet érdekét. Azoknak, akik jogtalanul bitorolják a magyarok tulajdonát, vissza kell adniuk azt – jelentette ki.
Magyar Péter azt mondta a Fidesz és a KDNP képviselőinek, hogy az a sok tízezer milliárd forint, amit az ő köreik „elloptak”, a magyar emberek pénze.
Ez a nemzet nem mond le arról, ami az övé, annál ez a nemzet erősebb, eltökéltebb – hangoztatta. A nemzet azért és addig létezik, amíg egymás számára ismeretlen emberek újra és újra úgy döntenek, közük van egymáshoz, amíg közös a történelmünk, az irodalmunk, az ünnepeink, a hőseink, és amikor baj van, vagy amikor építeni kell valamit, ismeretlenül felelősséget vállalunk egymásért – mondta Magyar Péter.
A modern magyar nemzet legnagyobb történelmi csodája és teljesítménye éppen ez: ismeretlen embereket tesz fontossá és ezáltal ismerőssé egymás számára – folytatta, hozzátéve: ez történt 1848-ban, 1956-ban, háborúk és árvizek közben és után, és nagyon sok értelemben ez történt idén áprilisban is.
Felidézte a 19. században megvalósult építkezéseket, és azt mondta: annak idején a haza legvagyonosabb tagjai adakoztak a magyar nemzet javára. Ez szinte tükörképe az elmúlt éveknek, amikor a nemzet adakozott a legvagyonosabbak javára akaratán kívül – jegyezte meg a kormányfő.
„Akaratunkon kívül adtunk majorságokra, kastélyokra, luxusjachtokra, cégbirodalmakra, zebrákra, magánalapítványokra, irodaházakra, dohány-, kaszinó- és autópálya-koncesszióra” – sorolta Magyar Péter.
A kormányfő kifejtette: szükség van magyar nemzeti tőkére, jó, ha a magyar tulajdonú vállalatok erősek, de a magyar embereket „nem vigasztalja, ha nem a külföldiek, hanem a magyarok lopnak tőlük”, sőt ez súlyosbító tényező. Szerinte a mesés vagyonokra szert tevő „Orbán-oligarchák” nem azért voltak sikeresek, mert leleményesek, tehetségesek, szorgalmasak lettek volna, hanem mert „ellopták a magyar emberek pénzét” – mondta.
Közölte: az előző kormányok idején „megszállták” egyebek mellett a gyorsforgalmi úthálózatot, az állami beruházásokat és a vasútépítést, az állami ingatlanpiacot, az állami tanácsadói piacot, az állami kommunikációt, a dohánykereskedelmet, a kaszinópiacot, a kamarákat, a felsőoktatást és a szellemi műhelyeket, a turizmust, a sportot, az agráriumot, a bankszektort, a pénzügyi piacot, a végrehajtói rendszert, a színházakat, a filmtámogatási rendszert és a médiát.
Magyar Péter hozzátette, büszke arra, hogy minden egyes forintot, amelyet sikerült megmenteni „a pazarló és aránytalan szerződésekből”, közvetlenül a magyar családok mindennapi megélhetésére, a költségvetés és a gazdaság rendbetételére fordítanak. Azért van benne indulat – mondta – , mert amikor az Orbán-kormány a saját oligarcháinak szivattyúzta ki a közpénzt, akkor a magyar embereket károsította meg, és elszegényítette az országot.
Kedden lesz 133 napos a kormány. Nem vitték el a férfiakat katonának, nem vezették be az általános sorkötelezettséget, nem vezették be az ebadót, sőt, eltörölték azt. Nem törölték el a gyedet, nem szüntették meg a rezsicsökkentést, sőt, kiterjesztették másfél millió tűzifával fűtő emberre, és nem omlott össze az ország attól sem, hogy a kormány megállapodott az uniós ezermilliárdok hazahozataláról – reagált az ellenzéki vádakra. Úgy fogalmazott, Magyarország működik, és az elmúlt évtizedek károkozása ellenére is sokkal erősebb annál, mint amilyennek az ellenzéki pártok látni szeretnék.
Magyarország megismerte a saját erejét, és soha többet nem fogja hagyni, hogy megvezessék, cserbenhagyják vagy elárulják – hangoztatta. Szerinte az elmúlt években magyar emberek milliói mutatták meg, hogy sok-sok politikusnál, oligarchánál, oligarcha-politikusnál, megmondóembernél jobban értik, mit jelent a közös hazához tartozni és azért tenni. Úgy folytatta, itt az ideje, hogy a politika is felnőjön a magyar nép bölcsességéhez és hazaszeretetéhez. A kormány ugyanis nem egy kiváltságos kaszt magánvállalkozása. A kormányzat a nép szolgája – fogalmazott a miniszterelnök. Hozzátette, a feladatuk az, hogy a magyar emberek adóforintjait, a nemzet közös javait visszaadják azoknak, akik azért megdolgoztak: a családoknak, az időseknek és a tisztességgel dolgozó magyar embereknek.
„Magyarország nem tagja a Kárpát 8-nak” – közölte Magyar Péter az Országgyűlésben. „Nem lesz üzemanyagtározó a magyar-ukrán határnál” – mondta a kormányfő az ellenzéki képviselők felszólalására reagálva.
Magyar Péter közölte, hogy világosan elmondta Hernádi Zsoltnak, a Mol elnök-vezérigazatójának is egy éjszakai telefonbeszélgetésen, hogy szeretnék, ha végre a 25 százalékos tulajdonosi aránynak megfelelően bánna az olajcég a magyar állam, és megfelelően tájkoztatná a tervezett lépéseiről.
(MTI)

