„Sajnálom, ha az örömömből és a feltétlen bizodalmamból fakadó lelkesedésem okozta kommunikációs hibák hozzájárulhattak a kialakult helyzethez és a döntéséhez. A hibákért a felelősség kizárólag engem terhel”. Ha egy kvízben lenne az a feladat, hogy ezt vajon melyik hazai politikus mondta, Orbán Viktor vagy Magyar Péter (esetleg Gyurcsány Ferenc), akkor aligha lenne olyan ember, aki a 16 éven át egyfolytában (a rendszerváltás óta pedig összességében 20 évig) regnáló fideszes pártvezér nevére nyomott volna.
Nem emlékszem ugyanis arra, hogy Orbán egyszer is elismerte volna, hibázott, s ezért bocsánatot vagy elnézést kért volna, vagy akár csak a sajnálkozását fejezte volna ki. Bocsánatkérései szinte kivétel nélkül bírósági kötelezettségből vagy szigorú politikai kényszerből születtek.
Pedig nálam alap, hogy ha úgy érzem, hibáztam, vagy nem érzem, hogy hibáztam, de okkal rávilágítanak arra, hogy hibát követtem el, akkor azt mondjam, bocsi vagy sorry stb.
Orbánhoz képest tehát már az is előrelépés, hogy Magyar képes volt a sajnálkozását kifejezni azért, hogy a hevességével, türelmetlenségével olyan helyzetbe hozta Polgár Juditot, hogy a sakkozó, nemzetközi nagymester egész egyszerűen nem tehetett mást, mint hogy visszautasítsa a felkérést.
Pedig szerintem Polgár nagyon is alkalmas jelölt lett volna. Annak ellenére, hogy nincs egyetemi végzettsége és nem is jogász – ezek amúgy is csak íratlan szabályok.
Fotó: Facebook
Most aztán folytatódik a jelöltkeresés, ami könnyen odáig fajulhat, mint a 2009 tavaszi, amikor Gyurcsány lemondása után kellett ugyanúgy átmeneti időre találni egy miniszterelnököt, mint most köztársasági elnököt. Tizenhét éve az akkor is ellenzékben lévő Fidesz által is erősen lesilányított casting során boldog-boldogtalan neve is szóba került, komolytalannál komolytalanabb jelöltek tűntek biztos befutónak.
Még szerencse, hogy a végeredmény pozitív lett, a Bajnai Gordon vezette szakértői kormány ténykedését még az utána jövő Orbán is elismerte – igaz, nem itthon, hanem a neves konzervatív német lapnak, a Frankfurter Allgemeine Zeitungnak.
Szóval a remény most is megvan a pozitív végkimenetre.
Persze jobb lenne, ha egy konszenzusos köztársasági elnökünk lenne, de ennek nincs esélye. A Fidesz ugyanis nem vesz részt az új köztársasági elnök jelölésében és választásában, noha a parlamenti ciklust még azzal kezdték, hogy hangoztatták, konstruktív ellenzék lesznek. Igen ám, de jött utána Sulyok Tamás eltávolítása. Amit már a parlamenti kormányfői szűzbeszédében kilátásba helyezett Magyar Péter, de a fideszesek csak akkor kezdtek önkényt kiáltani, amikor ezt meg is lépte (pedig a Tisza vezére láthatóan a választási győzelem előtt tett összes ígéretét meg kívánja valósítani).
Így tehát olyan köztársasági elnökünk lehet, akit élből nem szível majd az ellenzék. Még ha sok dolga nem is lehet vele. Hiszen még ha olyannyira magához is térne a mostani kábulatából a Fidesz, hogy megnyerné a következő, 2030-as választást, akkor már nem az elvileg 30 napon belül, azaz éppen augusztus 20-a előtt hivatalba lépő személy lenne a köztársasági elnök. Magyar Péter ugyanis bejelentette, hogy most csak az új alkotmány elkészítéséig és elfogadásáig választanak államfőt, és csak azután választják meg az „igazit”, majd öt évre.
Kár. Én szerencsésebbnek tartanám, ha nem csak átmeneti időre szólna a következő köztársasági elnök mandátuma. Már csak azért sem, mert nehezebb találni valakit egy ilyen interim államfőnek. E tisztség presztízsét degradálja az átmenetiség.
Ha pedig nem lehet találni valakit a meglehet szűknek tűnő harminc nap alatt, akkor ki kell tolni a jelölési határidőt.
A rovat korábbi cikkeit itt olvashatják.
(Csabai Károly szerzői oldala itt érhető el.)
