2p

Menet közben fogyott ki az üzemanyag az egyik szerelvényből.

Közel másfél órán keresztül Sajóecsegen állt egy Ózd és Miskolc között közlekedő motorvonat, miután kifogyott belőle az üzemanyag – erősítette meg a Telexnek a MÁV.

Vasárnap a lap egyik olvasója jelezte, hogy 13 óra 20perc körül az Ózd és Miskolc között közlekedő vonat Sajóecsegen megállt, majd az utasokkal közölték: sajnálják, de kifogyott az üzemanyag, egy óra múlva jön egy másik vonat.

A MÁV a lapnak így kommentálta az esetet:

„Vasárnap délután az Ózdról 12:08-kor Miskolcra elindult személyvonat motorkocsijából műszaki hiba miatt Sajóecseg állomáson kifogyott az üzemanyag, útját nem tudta folytatni.”

A cikk szerint az üzemanyag nélkül maradt szerelvény elvontatására Miskolcról egy másik motorkocsi jött, így 80 perces késéssel tovább tudott menni a vonat. Ez azt jelenti, hogy a türelmes utasoknak nem kellett átszállniuk, de egy részük nem várt, és egy távolabbi megállóban buszra szálltak.

A MÁV kivizsgálja az esetet
A MÁV kivizsgálja az esetet
Fotó: Depositphotos

A szokatlan eset miatt a MÁV-Start vizsgálatot rendelt el. A vasúttársaság közölte, hogy a késésről az utasokat tájékoztatták, Miskolcon a késett vonathoz biztosították a csatlakozást a következő Budapest felé közlekedő Hernád-Zemplén IC-re.

A múlt héten Lázár János építéséi és közlekedési miniszter éves meghallgatása volt napirenden az Országgyűlés Gazdasági Bizottság előtt, ahol a tárcavezető azt mondta, ő maga minden forrást megkap Varga Mihály pénzügyminisztertől a MÁV finanszírozásához.

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Előfizetőink máshol nem olvasott, higgadt hangvételű, tárgyilagos és
magas szakmai színvonalú tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Korlátlan hozzáférést adunk az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz is, a Klub csomag pedig a hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmazza.
Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!