2p

A Medián e heti, ám még a televíziós viták előtti felmérésből sok minden kiderül. A közvéleménykutató vezetője, Hann Endre június 5-én 15.30-kor lesz a Klasszis Klub vendége.

Például az derül ki a Medián friss felméréséből, hogy bajban vannak a Tiszán túli ellenzéki pártok: a DK–MSZP–Párbeszéd szövetségnek legalább az EP-ből kimaradástól nem kell egyelőre tartania, a Momentum és a Mi Hazánk már billeg, a Kutyapárt viszont bezuhant, a többiek esélyeiről pedig beszélni is túlzás. 

A jó másfél héttel a június 9-ei európai parlamenti választások előtt a HVG számára készült Medián-felmérés szerint a Fidesz–KDNP megerősítette vezető helyét. A legutóbbi, április végi felméréshez képest van viszont néhány figyelemre méltó változás is:

a legfeltűnőbb a Tisza Párt 5 százalékpontos erősödése a választani tudó szavazók körében (nem véletlen, hogy Magyar Péter feltűnését említették a legtöbben, amikor az elmúlt hetek legfontosabb eseményéről kérdezték őket a kérdezőbiztosok).

Magyar Péter mindent el is követ, hogy pártja növelni tudja esélyeit
Magyar Péter mindent el is követ, hogy pártja növelni tudja esélyeit
Fotó: Facebook

A Demokratikus Koalíció–MSZP–Párbeszéd közös lista annak ellenére tűnik valószínű bejutónak, hogy 2 százalékponttal kevesebbet kapott, mint legutóbb. A Mi Hazánk ugyancsak bejutónak tűnik, a Momentum viszont a bejutási küszöbön billeg. Hátra van még néhány vita, a kampány nyilván még a jövő héten is fokozódni fog, a Medián kutatói ezért sem tekintik a mostani számokat előrejelzésnek.

A többség viszonylag jól érzékeli az erőviszonyokat: kétharmados többség van tisztában a kormánypárt egyértelmű esélyével, a második helyre pedig a legtöbben a Tisza Pártot tippelik. Az utóbbi szavazóinak elég nagy az önbizalma: 43 százalékuk a Tisza győzelmére számít.

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Előfizetőink máshol nem olvasott, higgadt hangvételű, tárgyilagos és
magas szakmai színvonalú tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Korlátlan hozzáférést adunk az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz is, a Klub csomag pedig a hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmazza.
Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!