Kedden délelőtt tartják „A közélet átláthatóságáról” címet viselő törvényjavaslat részletes vitáját az igazságügyi bizottságban – írja a Telex. A portál szerint hétfő délután a bizottság tagjai megkapták a Fidesz-KDNP módosításai javaslatait, amiről a keddi ülésen döntenek, a lap birtokába jutott dokumentum szerint az eddigieknél is durvább lépésre készülnek a kormánypárti képviselők:
már az idén felajánlott adó 1 százalékos támogatásokat is elvennék utólag azoktól a szervezetektől, amelyeket a kormány a Szuverenitásvédelmi Hivatal javaslatára jegyzékbe vesz.
Ez jelentős szigorítás, ugyanis az eredeti törvényjavaslatban még az állt, hogy ezt a büntetést csak a törvény hatálybalépést követő adóévtől, azaz 2026-tól kell alkalmazni. Ezt a részt most a tervezet szerint elhagyják, és a május 20-i határidőig felajánlott adó 1 százalékos támogatásokat sem utalják ki a szervezeteknek.
A módosítás szerint a felajánlott összeg kiutalását a NAV elutasítja, ha a kedvezményezett szervezet augusztus 1-jén a kormány által kijelölt jegyzékben szerepel, és az így elutasított felajánlásokat a Batthyány-Strattmann László Alapítvány a Gyógyításért kapja meg. Az alapítványt idén januárban hozta létre a kormány azért, hogy elbírálja egyes gyógyszerek és gyógyászati segédeszközök támogatásának egyedi méltányossági kérelmeit.
A Telex kiemelte, az eredeti javaslathoz képest változást jelent az is, hogy nem számítanak külföldi támogatónak azok a személyek, akiknek magyar állampolgársága is van.