2p

Szerinte az ügy még jobban összekovácsolta a Tisza közösségét.

Magyar Péter szerint még jobban összekovácsolta a Tisza közösségét az október végén kirobbant adatlopási ügye, amely során kétszázezer soros adatbázist hoztak nyilvánosságra ismeretlen elkövetők, akik azt állították, hogy a lista a Tisza Párt Tisza Világ nevű applikációjának felhasználóit és a regisztrációnál megadott adataikat tartalmazza.

„Bármerre járok, mindenhol azt mondják, hogy én büszke vagyok rá, és nem félek, tudom, hogy sokan kockáztatnak ezzel, tudom, és eljutottak hozzánk hírek, hogy hogyan akarják ezt megtorolni” – jelentette ki Magyar Péter csütörtökön Tabon, az ellenzéki párt országjárásán. A Tisza Párt elnöke a Facebook-oldalára péntek délelőtt kiposztolt videóban felhívta a figyelmet arra, hogy bárki, aki ilyennel szembesül, az jelentkezhet náluk, azt ígéri, segíteni fognak „a nyilvánosság erejével, jogászokkal”.

Magyar ugyanakkor üzent az állami hivatalok, vállalatok és neres cégek vezetőinek is.

„És mindenkinek azt üzenem, aki állami céget vezet vagy hivatalt vagy neres céget, ha bárkinek egy haja szála meggörbül, bárki emiatt elveszíti az állását, vagy bármilyen erkölcsi anyagi hátrány éri azért, mert mint a legrosszabb történelmi időkben ez az aljas, korrupt, embertelen hatalom listázta politikai hovatartozás miatt a honfitársait, ha bármilyen hátrány éri őket, minden fel lesz jegyezve, és semmi sem lesz elfelejtve”

– mondta Magyar. 

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Előfizetőink máshol nem olvasott, higgadt hangvételű, tárgyilagos és
magas szakmai színvonalú tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Korlátlan hozzáférést adunk az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz is, a Klub csomag pedig a hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmazza.
Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!