Renge Zsoltot, a Fidesz korábbi IV. kerületi önkormányzati képviselőjét indítja a kormánypárt a március 23-i időközi országgyűlési képviselő-választáson Budapest 11. választókerületében – közölte Wintermantel Zsolt Facebook-oldalán. A korábbi újpesti polgármester a jelöltet úgy méltatta, hogy „ambiciózus fiatalember, aki önkormányzati képviselőként is szolgálta az Újpestieket”. A Fidesz helyi vezetője a posztban azt is megjegyezte, Renge „házas, diplomás és makulátlan előéletű, szemben a bűnöző Varju Lászlóval, akit háromszorosan is jogerősen elítélt a Bíróság, többek között választási csalásért!”
Varju Lászlót azért ítélte el a bíróság jogerősen, mert aaz MTVA Kunigunda utcai székházában dulakodott az őt leteperő biztonsági őrökkel. Az eset még 2018-ban, a rabszolgatörvénynek nevezett intézkedéssorozat elfogadása idején történt. Varju önként mondott le parlamenti mandátumáról, majd közölte, újra elindul a képviselői székért. Az időközi választást a Nemzeti Választási Bizottság március 23-ára írta ki, a kampány szombaton kezdődik, a jelöltek ettől az időponttól gyűjthetik a választók ajánlásait.