2p

Egyelőre egyikőjük sem mondott semmit arról, hogy miről egyeztettek pontosan, és megállapodtak-e esetleg valamiben.

„A mai napon informális egyeztetést folytattam Karácsony Gergely főpolgármester úrral. A Tisza Párt nevében a közeljövőben a többi fővárosi frakció vezetőjével is felveszem a kapcsolatot. Főpolgármester úrral még a nyáron folytatjuk az egyeztetést. Hajrá, Budapest!”, ennyit írt Magyar Péter közösségi oldalán a főpolgármesterrel lezajlott találkozóról.

Magyar Péter szerint majd még tárgyalnak
Magyar Péter szerint majd még tárgyalnak
Fotó: Facebook/Magyar Péter

A Főpolgármesteri Hivatal közleményében pedig azt írta: „Karácsony Gergely megkezdte a tárgyalásokat a Fővárosi Közgyűlésbe bekerült pártok vezetőivel. A főpolgármester elsőként Magyar Péterrel, a Tisza Párt elnökével egyeztetett a közgyűlésben tervezett munkáról. Az egyeztetések folytatódnak. Azok eredményéről a megbeszélések lezárta után ad a Városháza tájékoztatást.”

Egyeztetni mindenesetre volt miről, hiszen a Fővárosi Közgyűlésben a korábbiakhoz képest teljesen új, a döntéseket tekintve patthelyzettel fenyegető szituáció állt elő. A testületbe a Tisza és a Fidesz-KDNP egyaránt 10-10 képviselőt delegálhat, a Párbeszéd-Zöldek-DK-MSZP hatot, a Magyar Kétfarkú Kutya Párt 3-at, a Vitézy Dáviddal Budapestért-LMP-Zöldek pedig szintén hármat.

Az új közgyűlést a 32 képviselő és a főpolgármester alkotja majd. A jelenlegi közgyűlés tagjainak mandátuma 2024. szeptember 30-án jár le, míg az új testület tagjainak megbízatása 2024. október 1-én kezdődik.

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Előfizetőink máshol nem olvasott, higgadt hangvételű, tárgyilagos és
magas szakmai színvonalú tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Korlátlan hozzáférést adunk az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz is, a Klub csomag pedig a hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmazza.
Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!